Sás Károly: A famászás
Hol is hagytam abba a "fára mászós mesét"? Ja, igen! Amikor felmásztunk a 200 éves tölgyfára.
A gyerekek nem érzékelik a veszélyt, legalábbis nem olyan óvatosak, mint a felnőttek.
Azért mi sem csináltunk kockázatos dolgokat. Például arra a nagyon magas fára nem másztunk fel csak néha.
A legtetejére meg csak egyszer, hisz tudtuk, hogy egy rossz mozdulat az életünkbe kerülhetett volna.
De fára mászni kellett. Fán "kilátót", búvóhelyet vagy "fészket" építeni nagyon akartunk.
Keresni kellett hát egy olyan fát amire könnyen felmászhattunk, nem volt nagyon magas és az ágai
alkalmasak voltak arra, hogy deszkákból rá lehessen építeni egy "kuckót".
Megtaláltuk. A legjobb helyen, a nagy tó partján, egy szomorúfűzfát. Nem, dehogy volt szomorú, csak ezt a nevet adták neki.
Ágainak fele a víz fölé ért és csodás kilátás nyílt a lombkoronájából. Biztonságos is volt, különösen a vízre hajló fele.
Ha valaki leesett volna akkor a tóba pottyan. Nem esett le senki, de volt, aki leugrott a vízbe.
Tehát kiválasztottuk a fát és elkezdődött a kilátó építés. Legalább tíz gyerek vett benne részt.
Mindenki többször is felmászott a fára és közösen döntöttük el, hogy hol legyen a deszkák helye.
Igen, deszkák kellettek. De honnan? Gondolhatjátok, hogy nem a fatelepről.
Mindenki lázas deszka keresgélésbe kezdett otthon. A fészerek mélyén mindig akadt nekünk még használható hulladék.
Először a földön raktuk össze a kuckó padozatát.
Így láttuk, hogy mennyi anyagból építkezhetünk. Lemértük, hogy melyik ághoz, melyik deszka illeszthető.
Erősen hozzá kellett kötni az ágakhoz. Újabb keresgélés kezdődött otthon. Kötél, láncdarabok, vastag drót után néztünk.
Végre elkezdődött a "magasépítés". A legerősebb, elég hosszú deszkát két faágra kötöztük nagyon szorosan.
Ezt nagyobb fiúk csinálták. Úgy ellenőrizték, hogy ugráltak rajta. Ez volt az építkezés kiindulási pontja.
Erről a deszkáról könnyebben lehetett tovább építkezni.
Fél nap alatt elkészült a "plató". Tíz gyereket is elbírt. Ott kuporogtunk, mint a madárfiókák és büszkék voltunk, hogy meg tudtuk csinálni.
Nem tudtunk betelni a látvánnyal; a nagy vízfelület, távolabb a liget hatalmas tölgyfái, a nagy rét...
Nagyon érdekes volt minden onnan fentről.
Nyugodtan üldögéltünk, szemlélődtünk, nem kellett ágakba kapaszkodni, imbolyogva egyensúlyozni.
A fantáziánk szárnyalt és újabb továbbfejlesztési ötletek jöttek. Valaki hozott egy erős, hosszú, vastag kötelet.
Olyan hosszú volt, hogy leért a fészekből a vízbe vagy a fa alá. Na ettől kezdve a kötélen másztunk fel és ereszkedtünk le.
Az iskolában, tesi órán, mindenki ötöst kapott kötélmászásból. Aztán a kötélen csimpaszkodva, lábban pancsolni a tóban már majdnem cirkuszi mutatvány volt.
Valaki kitalálta, hogy teteje is legyen a búvóhelyünknek. Ponyvadarabokból meg is csináltuk.
Egy kötélhinta is lógott a fészek alatti vastag ágról. Arra csak a fészekből leereszkedve lehetett ráülni. Ott lebegtünk, mint a pók.
A nyári napokat felváltották az esős őszi napok, majd az eső is ráfagyott a kuckónkra meg mindenre...
A nagy tó is befagyott. Amikor korcsolyázni lehetett, a télnek is örülve száguldoztunk a nyári kuckónk alatt.
Most aludjatok jól! Álmotokban repüljetek nagyszüleitek gyerekkorába. Játszatok velük.
Amikor felébredtek tervezzetek ti is kilátót egy fára. Meg is csinálhatjátok, de a mobiltelefont hagyjátok otthon!
