Erdős Sándor: Roshental úr zöld autója

Ki ne ismerné Ipiapacs városában Rosenthal urat? Megbecsült polgára ennek az álmos kis városnak, ami a Veres folyó partján terpeszkedik el.

Maga a városka piros színben pompázik, a nevét is innen kapta talán. Piros színűek a háztetők, a kertekben pipacsok és vörös rózsák sorakoznak, és a kedvenc ruhájuk is piros színűek a lakóinak.

Rosenthal úr kivétel volt. Nem szerette a piros színt, ezért mindig fekete felöltőben sétálgatott az utcákon. Kalaposmester volt a foglalkozása, ezért, talán reklám gyanánt minden nap új kalapot vett fel, de még véletlenül sem választott más színűt, csak szürkét vagy feketét. A hiúsága mellett volt még egy bosszantó tulajdonsága, a feledékenysége, de ezt következésképpen a hiúságából a világért sem ismerte volna be sohasem.

Előfordult vele, hogy esős időben a nagy sietségében otthon felejtette az ernyőjét és az esernyője helyett a kedvenc kék kardvirágját tartotta maga fölé esernyő gyanánt. Nem ismerte volna be, hogy elfelejtett hozni magával, és a virágcserepet ragadta meg helyette, inkább azt mondta mindenkinek, hogy így két legyet üt egy csapásra, megöntözi a virágot, és egyúttal ernyőnek is használja. Olyan is előfordult, hogy a kalapja helyett egy barna fazék virított a fején, mert véletlenül azt csapta a fejére otthonról távoztában.
Ennek ellenére mindenki szerette Rosenthal urat, mert roppant kedves és udvarias ember volt, akinek mindenkihez akadt egy-két jó szava.
Történt egyszer, hogy Rosenthal úr úgy döntött, hogy vásárol magának egy autót. Haladni kell a korral, gondolta és rendelt magának egy kis zöld autót. A városban nem is akadt hozzá fogható, hisz minden autó a piros szín ezer formájában pompázott. Nagyon megszerette a kis autót, egyrészről könnyebbé tette a mindennapjait, másrészt viszont mindig megtalálta, hisz sokszor nem emlékezett rá hová is parkolt le vele. A zöld színű kis autó mindig észrevehető volt a sok piros között Rosenthal úr nagy megelégedésére.
Vidám napok, hetek, hónapok teltek el a kis zöld autó társaságában a kalaposmesternek. Nagyokat kirándult a közeli dombokon az autó segítségéve, és roppant szabadnak érezte magát. Néha-néha ugyan előfordult, hogy a kirándulások alkalmával, azért sétált néhány óra hosszat, mert nem emlékezett rá, hogy hová parkolta le az autóját, de ennyi még épp belefért. Sajnos elérkeztek a téli rossz idők, és már nem tudott kedvenc autójával olyan sokat kirándulni, de azért a lakása és üzlete között rendszeresen használta.
Karácsony előtt nem sokkal lehullott az az évi első hó is fehérbe borítva a piros színű kis városkát. Kanalas néni a helyi varrónő lopva körülnézett, és mikor úgy tűnt senki nem látja felkapott egy kis havat, és golyóvá formázva megdobott egy villanypóznát vele. Nem csak a gyerekek, hanem a felnőttek is nagyon örültek a ritka havazásnak. Kanalas néni épp Rosenthal úrhoz tartott, hogy karácsonyra a férjének egy új kalapot rendeljen.
–Jó reggelt Roshental úr – köszönt Kanalas néni a kalaposmesternek, mikor az üzletébe benyitott.
–Reggelt. – mordult fel Rosenthal úr, pedig tőle nem volt megszokott ez a rövid kedvetlen köszönés. Máskor mindig harsányan, jókedvűen köszöntötte a vevőit, és vidáman elfecserészett velük.
–Csak nincs valami baj? –kérdezte tőle Kanalas néni, hiszen neki is feltűnt a kalaposmester rossz hangulata.
–Ugyan, mi lenne? Nincs semmi baj. – válaszolta Rosenthal úr, és néhány szóval átvette a rendelést a kalapra, majd egy adj ’Istennel elköszönt a vevőétől.
Kanalas néni, pedig nem minden nap volt szokása, el is pletykálta az egész utcában, hogy Roshentál úrnál valami nincs rendben. Ugri a szenesember nevetve jegyezte meg, hogy valószínűleg a jókedvét is elfelejthette a kalapos. Bukfenc az inas, meg azt mesélte, hogy a hóbortos Rosenthal úr minden nap az autókról söpri a kezével a havat. – Ez sem normális dolog. – vonta le a konzekvenciát Ugri. Abban maradtak, hogy figyelik a kalaposmestert, nehogy valami nagyobb baj legyen vele.
Két nap múlva csengettyűhangra ébredtek a városka lakói. Rosenthal úr egy szánon ment az üzletébe, ami elé két szürke ló volt fogva. Azt mesélte, hogy már megunta a kis zöld autóját és úgy döntött ezentúl szánon fog közlekedni. Egy kis nosztalgiát érez a régebbi korok iránt mesélte, és ezért döntött így.
Elteltek a karácsonyi ünnepek is, és már az új évet ünnepelte mindenki, megszokva a reggeli csengettyűszót, amit a kalaposmester lovainak nyakába kötött kis harangok adtak, amikor is enyhülni kezdett az idő.
Elolvadt lassan a hó is és kisütött a nap. Másnap reggel nem szólalt meg a csengettyűszó, ami roppant furcsa volt a lakóknak, ezért aki tudott Rosenthal úr üzletéhez ment, hogy megnézze nem történt-e valami baja a kalaposmesternek. Az üzlet előtt ott állt a mester kis zöld autója, amire roppant boldogan, csillogó szemekkel nézett a gazdája.
Azt mesélte, hogy a jó idő visszatértével inkább az autót választja, nem fog szekérrel járni. Rossz nyelvek azt mesélik a városban, hogy ez nem teljesen így történt, ugyanis mikor a hó leesett, és minden autó fehér lett, egyszerűen Rosenthal úr nem találta meg az autóját, azért vásárolt lovakat. Viszont nem kell mindent elhinni a rossz nyelveknek.
Rosenthal úr boldogan élt, míg meg nem halt örülve az életnek, és kis zöld autójának.

0
Megosztás

Tetszik, amit látsz?

Nyomd meg az alábbi gombot, hogy kövess minket, nem fogod megbánni...