Volt egyszer egy pici pók, akit Panninak hívtak. A kicsiny állat egy szép, téli napon beköltözött Mari néni konyhájába. A sarokban hálót szőtt magának, hogy kényelmesen tudjon aludni és szemlélődni.
„ Tak, tak, tak, tak, tak.” – hallatszott a kert végéből, az áfonyás közepéből. Csucsu sárga sapkáján fröccsent éppen a fekete, zamatos gyümölcs, amikor nagy lendülettel belehuppan a levelek közé.
Danorszi, születésétől fogva vidám, élénk bálna volt, s mindemellett figyelmes és végtelenül segítőkész. Nem csoda hát, hogy nagyon szerették társai.
Május első vasárnapja van, Anyák napja, és a mi anyukánk kórházban fekszik. Szerencsére, nem nagy a baj, csak a manduláját vették ki, amit másnak gyerekkorában szoktak, de neki most érkezett el az ideje.
Volt a világon, hol nem volt, volt egy jómódú parasztember, annak volt egy felesége meg egy leánya. Egyszer odament egy szép fiatal legény másodmagával háztűznézni.
„Vajon miért vagyok én más, miért nem vagyok olyan zöld, mint a testvéreim?!”
Hol volt, hol nem, nyulárnyékán,
Itt vagy amott, tudod hékám!
Minálunk, vagy tinálatok,
Szent, hogy igazat hazudok:
„Amikor először tettem említést arról, hogy megírom az életrajzomat, a környezetemben lévő tulipánok mind nevetésben törtek ki, mondván, írni csak az tud, akinek papírja és tolla van.
Hol volt, hol nem volt, a napsugaras rét közepén állt egy csodatermő fa. Miért volt csodatermő? Mert csodákat termett!
Hallottál- e már Tojáslopkodó Ottóról? Hogy ki is volt ő?
Ismét itt a húsvét, hát elmondok nektek egy régi, kedves történetet - kezdte a mesélő.
– Bólintóni egy igen aprócska lény, aki ott lakik a füled mögötti kispolcon – mondta nagymama Ancsinak,
