Sás Károly: Most a húsvétról mesélek

Most a húsvétról mesélek. Arról a húsvétról amire úgy 5 éves koromtól emlékszem.

Akkor nekem, nekünk gyerekeknek a húsvéti ünnep legérdekesebb napja hétfő volt, természetesen a locsolkodás miatt.
Vagy inkább a “felkerekedés” a rokonok és a jó barátok meglátogatásának izgalmáért.
Édesapámmal mentünk locsolkodni, mégpedig szépen felöltözve a legszebb ünnepi ruhában.
Apukám gondoskodott róla, hogy az én zsebemben is legyen egy kis üveg kölni.
Először a nagyszüleimhez mentünk, jó korán mert ott reggeliztünk és még nagypapám is otthon volt.
Természetesen ő is ment locsolkodni, de csak azután amikor mi elmentünk egy másik családhoz.
Nagymamámék közel laktak hozzánk, egy héten többször is meglátogattuk őket, de ezen a napon minden más volt.
A “tiszta szobában” a nagy asztalhoz ültünk. Már ez is kiemelte ennek a napnak a rendkívüliségét.
Az asztal szépen megterítve és tele finomságokkal. Főtt sonkát ettünk frissen reszelt tormával.
Emlékszem, hogy a tormareszelést mindig “megsirattuk”. Még mi gyerekek is megkönnyeztük, amikor a felnőttek a konyhában pucolták és reszelték. Úgy mondták; “ez kihozza a náthát”.
Olyan erős, csípős volt, hogy valóban zsebkendőt kellett elővenni pedig kutya bajunk sem volt.
Nagymamáméknál megreggeliztünk, de csak keveset ettünk mert máshol is enni kellett.
Választottunk egy-egy szép festett főtt tojást. Nagymamám mindig vörös hagyma héjával festette a húsvéti tojásokat.
Vörösbarna színű lett tőle. Úgy rakta őket a kis fonott kosárba, hogy előbb vékonyan bezsírozta.
Attól szép fényesek lettek.
Húsvét hétfőn késő délutánig úton voltunk, természetesen gyalog. Hogy is másként?
A felnőtteket mindenhol itallal kínálták, udvariatlanság lett volna nem “koccintani”.
Persze mindenki tudta, hogy csak “módjával” hiszen sok helyre mentünk.
Körbe jártuk hát a rokonokat, barátokat mármint akik abban a községben éltek.
Akik távol, azoknak 1-2 héttel korábban húsvéti levelezőlapot küldtünk, ők meg nekünk.
Ezzel jelezve, hogy lélekben még erősebben együtt vagyunk az ünnepnapokon.
Egy nagypapa sok húsvétot megért. Annyi élmény gyűlt össze, hogy egy vaskos könyvet megtöltene.
Fogok is még sok húsvéti mesét mondani nektek. Még egyet azért ma elmesélek.
Délután nagypapámmal mentünk locsolkodni a testvérekhez. Ők gazdálkodók voltak, földet műveltek, állatokat tartottak.
Ott már locsolóverset is kellett mondanom. Én ugyan sose szerettem, de ha egy 5 éves kisgyerek “szaval”
még ha csak egy strófát is, az büszkeség a nagyszülőnek. A vendéglátóknak is mosolyt csalt az arcukra
és megállapították, hogy “okos a gyerek”. Ott is enni kellett. Még most is emlékszem annak a füstölt sonkának az ízére.
Az aztán “bio volt”! Ezt a fogalmat persze akkor nem ismerte senki. Ha valaki “bioétel” szót mondott volna földönkívülinek, de legalábbis zavarodott elméjűnek gondolták volna.
A nagypapámék testvérénél az a húsvéti locsolkodás azért volt egy életre szóló élmény mert egy libatojást kaptam.
Egy igazi, friss nagy libatojást! Ezt mondták amikor a kezembe vettem: “Ezt nem főztük meg. Add oda anyukádnak, hogy tegye a kotlós alá, az kikölti és lesz egy kislibád!” No a képzelet szárnyalni kezdett.
Láttam magam, mint boldog kisliba tulajdonost. Már megterveztem hol fog aludni, hogy fogom legeltetni.
Lobogó örömmel vittem haza a libatojásomat és kértem anyukámat, hogy rakja a kotlós alá.
Csak hát akkor éppen nem ült egy tyúkunk sem tojáson. Azt is elmagyarázták, hogy még ha lenne is kotlósunk akkor sem tennének egy libatojást a tyúktojások közé. Keserű érzéssel huppantam vissza a valóságba még tán sírva is fakadtam, de a vigasztalás gyorsan jött: “Májusban veszünk kislibákat, egyik a tied lesz.
Ezt a szép nagy libatojást pedig eltesszük emlékbe”.
No de a tojás bezápul! És ha véletlenül eltörik vagy szétdurran? Az ám egy bűzbomba!
Az ősi megoldás következett: apukám kifúrta a tojás “alját meg a tetejét”. Azon a két lyukon “kifújták a tojást”.
Vagyis a fehérjét meg a sárgáját egy tányérba. Az üres libatojás évekig ott díszelgett a kincseim között a polcomon.
Milyen kár, hogy nem tudom megmutatni nektek! Még rajzolhatnátok is rá, ki is festhetnétek.