Galambos Berni: A szívem felett

Mintha egy színes, tarka szappanbuborék pukkadt volna szét ma délután, amikor apa hazaérkezett.
Az arca sápadt és feszült. Az aggodalom úgy betakarja, mint egy kopott, szürke nagykabát.

Hívom, hogy focizzon velem. Minden délután focizik velem és nagyokat nevetünk. Ma mégsem jön. Megcsóválja a fejét és leül a konyhában.
Viszek neki gumicukrot a rejtett tartalékomból, hátha megjön a kedve.
− Képzeld el Apa −kezdem el −, a Pisti ma elesett focizás közben a saját cipőfűzőjében!− De alighogy elkezdem, ”képzeld el Apa”, máris félbeszakítanak. Olyan udvariatlanok a felnőttek néha. Inkább felküldenek a szobámba játszani.
Játszani akarok én, de vele, velük, ahogyan mindig!
Megyek a szobámba, valami hirtelen változott meg. A sírás a torkomban, de a lépcsőn még megállok és fülelek.
− Nem lesz? Hogyan oldjuk meg? – suttogják.
Szaladok egészen a szobámig. Mi van velük? Miért hagynak ki mindenből? Egy könnycsepp elindul az arcomon, de még tartom magamat! Aztán már nem. Sírok és dühös vagyok és tehetetlen és hisztis.
Volt régen egy mellénykém. Hol lehet? Egy színes, tarka mellényke. Meg kell találnom. Anya varrta nekem, mert iszonyúan féltem a sötétben. A színei mint a természet maga. Sok-sok szín, minta. Itt kell, hogy legyen!
− Gyere elő, légyszi! – rimánkodok.
A szekrény legalján lapul, már mindent kiszórtam érte. Magamhoz ölelem. Benne van az egész világ! Anya mondta ezt is.
„Olyanok a színei, mint a világunk, az életünk. Hol élénkek, hol sötétek.
Jusson eszedbe a sárgáról a felkelő nap, a kékről a felhők az égen. A pirosról, rózsaszínről a virágok, a barnáról, feketéről a kis kedvenceid. A zöldről a zsenge fű, a rügyező fák.”
Akkor is eszembe jutnak ezek, ha nincs rajtam a mellény.
Bal oldalon, a szívem felett ezüst szálak kanyarognak? Úgy szővik át a mellényt, mint a kapaszkodó kacsok a szőlőindákat.
„Ezek a szálak itt a bal oldaladon a mi szeretetünket jelentik”
És tényleg! Ha felvettem a sötétben éreztem, ahogyan az apró szálak eljutnak a szívemig és annyi derűt és nevetést idéztek fel bennem. Még varázslatot is. Ezt viseltem az első napomon az oviban.
A suliban már csak a táskám aljára tettem. Anya szerint nem mehettem úgy el, mint egy hippi. Azt nem tudom, mit jelent ez a szó, de biztosan igaza van.
Most felveszem magamra.
Vicces kissé, mert kicsi. De az ezüst szálak ott cikáznak a szívem felett. Behunyom a szememet. Kicsit sűrűbb a levegő, ahogyan sírdogálok és össze kell kuporodnom, mert úgy a jó! Akkor nem fáj a hasam. A szívemre teszem a kezemet, érzem a szálakat itt felül. Elvisznek innen messze, mint egy gondolat.
Egyszer csak két meleg kéz ölel át és még kettő.
−Hát itt vagytok megint! − kiáltom.
Anya melegen néz rám, aztán a mellénykémre, és a szeretet ezüstcsillagot csal a szemébe.

0
Megosztás

Tetszik, amit látsz?

Nyomd meg az alábbi gombot, hogy kövess minket, nem fogod megbánni...