Radics Renáta: A csodafivérek
Élt egyszer egy ember a felségével, volt nekik három fiuk, akik nagyon csúnyák voltak. A legidősebbnek hatalmas szemei voltak, de azokon keresztül még a százszor felmosott padlón is meglátta a legkisebb morzsákat.
A középsőnek óriási fülei nőttek, ám azokkal meghallotta még azt is, amit a falu másik felén súgtak. A legkisebbnek meg nagyon hosszú volt az orra, de ő azzal azt is kiszagolta, mit főznek az asszonyok a szomszéd faluban. Mivel ilyen rútak voltak, soha meg nem házasodtak, minden lány csak kacagva bámulta őket.
Egy nap azt mondta nekik édesanyjuk:
- Nem nézhetem fiaim tovább, hogy rajtatok nevetnek, menjetek el messze vándorútra, hátha a képességeitekből szerencsét fogtok kovácsolni.
Sírva-ríva búcsút mondtak egymásnak, három tömött tarisznyával útnak indultak. Ahogy mentek mendegéltek, arról beszélgettek, bármi is legyen velük a kalandjuk során, ők bizony soha el nem hagyják egymást. Beszédüket egy nénike is hallotta, aki lovas kocsiján ment szénával megrakodva.
Ahogy a testvérek mentek mendegéltek, vígan dalolásztak, együtt fütyörésztek. Egyszer csak meghallották, hogy valaki jajveszékel. Látják, hogy egy piros kendős öreg néni sírdogál, előtte meg egy nagy kupac szalma állt.
- Mi a gondja, drága anyókám?- kérdezte a legidősebb testvér.
- Drága fiam, nagy az én gondom. Kedvenc tűmet ejtettem be a szénakazalba. Nem lesz az már meg soha.
Erre a legény egy szempillantás alatt a tűt észrevette, és a nagy kupacból rögvest ki is vette.
- Ezt kereste, drága anyóka?- kérdezte mosolyogva.
- Ezt drága lelkem. Hogyan hálálhatnám meg a segítségedet? Maradj itt nálam, szolgálj nekem, meglátod jó sorod lesz, ha itt maradsz lelkem.
- A testvéreim nélkül én sehol nem maradok, ha nem fogad be mindhármunkat, mi továbbállunk.
Az öregasszony azt mondta, nála csak egy legénynek való munka van, így a testvérek elköszöntek, s tovább vándoroltak.
Ahogy az úton mentek, fütyörésztek, daloltak, egy újabb faluba jutottak. Egy barna kendős nénivel találkoztak, aki segítségért kiáltva fel- alá járkált riadtan.
- Mi a gondja, segíthetünk nénike?- kérdezte a középső testvér kedvesen.
- Drága fiam nagy az én gondom. elveszett az egyetlen macskám. Hallottam még nemrég a nyávogását, de most olyan messzire ment, nem tudom, hogy a szegényke hol lehet.
- Egyet se búsuljon, mindjárt megkeresem azt a macskát!
A legény jó nagyra nyitotta füleit, s a nyávogást már hallotta is. Ment a hang után, a macskát megtalálta. Kiderült, az állatot véletlenül egy pincébe bezárták. Ment a karján a cicussal, gazdájának rögvest odanyújtotta.
- Mit adhatnék a segítségedért cserébe? Nem állnál be hozzám szolgálatra? Jól megfizetném a munkádat, még egy házat is kapnál tőlem, ahol ellakhatsz.
- Drága anyóka, én a testvéreimet el nem hagyom, hacsak nem szolgálhatunk mindhárman magánál.
De az asszony nem tudta mindhármukat befogadni, azt mondta nem jutna nála munka, csak egy legénynek.
Így a testvérek továbbálltak, mentek- mendegéltek dalolászva. Egyszer csak hallják, hogy már megint egy anyóka jajveszékel, zöld kendő volt a fejére kötve.
- Mi a gondja drága anyóka? - kérdezte a legkisebb legény.
- Elvesztettem az illatos rózsacsokromat, az unokámtól kaptam, aki ott lakik a másik faluban. Bele tettem volna a legszebb vázámba, de már hiába.
- Ne búsuljon drága anyóka, kiszagolom én, hogy hol van, egy pillanat alatt. Már érezte is a rózsa illatot, nem telt sok idő bele, s a csokorral megérkezett az asszonyhoz.
- Mivel hálálhatnám meg a kedvességed? Szolgálj nálam, s én mindent megadok. Egy házat is kaphatsz és hozzá pár jószágot.
Ám a legény testvéreit cserben nem hagyta, hárman pedig ott se maradhattak, így újra tovább álltak.
Lógó orral rúgták az út porát, hogy nem lesz nekik szerencséjük soha már. Egy újabb faluhoz értek, előttük a három asszony ült egy padon várakozva. A piros, a barna és a zöld kendős anyókák.
A fivérek igen elcsodálkoztak, s együtt kérdezték:
- Hát maguk meg hogy kerültek ide?
Abban a pillanatban az asszonyok szépséges leányokká változtak, a legények pedig csak ámultak- bámultak.
- Egy gonosz boszorka minket elvarázsolt, s csak akkor változhattunk vissza, ha találkozunk három testvérrel, akik valami különlegeset tudnak, s a szívük pedig önzetlen és tiszta. Ti pedig álltátok mindhármunk próbáját. Köszönjük, hogy megtörtétek a gonosz boszorka átkát.
A legények és leányok egymásba szerettek, ki- ki a párját egyből meglelte. A legények a leányokat otthonukba vitték, s hamarosan feleségül vették. Senki nem csúfolta többé már őket, békességben éltek, nagy- nagy szeretetben.
