Mentovics Éva: Tavaszváró

Tél végén a szellő-vándor
havat szór a fáradt ágról,
átlibben nagy peckesen
árkon-bokron, kerteken.

Bekukkant az avarba,
s ámul, mi van alatta.
- Hej, hóvirág, hóvirág,
milyen szép a bóbitád!

Nem bóbita, csak szirom,
s oly törékeny, oly finom,
olyan fehér, mint a hó…
Szaladj, fuss már zimankó!

Vidd magaddal a fagyot,
felhők fodrán Nap ragyog,
s odalenn a víztükör
tavaszt várva tündököl!