A Grimm fivérek, Jacob Grimm (Hanau, 1785. január 4. – Berlin, 1863. szeptember 20.) és Wilhelm Grimm (Hanau, 1786. február 24. – Berlin, 1859. december 16.) mesegyűjtőként és nyelvtudósként voltak ismertek.

Az anya 1808-ban bekövetkezett halála után Jacobnak kellett a családot eltartania. Így Jérôme Bonaparte vesztfáliai király udvarában könyvtáros lett, 1809-től pedig városi tanácsos is.
1806-tól kezdve gyűjtöttek a fivérek meséket. 1810-ben újra együtt voltak Kasselban, és 1811-ben Jakob kiadta első művét a lovagi énekekről. Wilhelm első könyve régi dán meséket tartalmazott. 1813–1816-ban a Régi német erdők című újságot adták ki régi német mesékkel.
1815-ben a Gyermek- és családi mesék második kötetét adták ki. A könyvet fivérük, Ludwig Emil illusztrálta. A mesék nagy kiadása hét, a kisebbik tíz kiadást ért meg még életükben.
Régi regéket is kiadtak, ami azonban nem volt olyan népszerű, mint a mesék.
A német nyelvtanról írt könyvüket is ekkor adták ki. Az első kötet a végződésekkel foglalkozik, a második a szóképzéssel. 1818–1819-ben jelent meg először. Wilhelm a rúnaírásról írt könyvet, fő műve, a német hősi eposz 1829-ben jelent meg.
1820-ban Jacob Grimm a történeti hangfejlődés törvényszerűségeinek leírásával az első német tudományos nyelvtan megalkotója lett. A grimmi hangtörvények képezik az alapját a nyelvcsaládelméletnek.
1822-ben Jacob Grimm megalkotta elméletét az első germán hangeltolódásról, amellyel a germán nyelvek eredetét magyarázta.
A berlini akadémia jelentette 1860-ban, hogy Wilhelm Grimm elhunyt. A német köztudatban a két fivér neve együtt ismert, és egyként tisztelik őket.


Újdonságok? Hüm?

Hagyd, hogy értesítselek téged legújabb eseményeinkről, akcióinkról, kiadványainkról vagy ajánlatunkról.

Hasznos oldalak

0
Megosztás