Grimm - A nagyapó és az unoka

Koosán Ildikó fordítása

Volt egyszer egy nagyapó, akit már nagyon megviseltek az évek.

Az öregségtől megromlott a látása, gyengült a hallása és remegtek a térdei minden mozdulatnál. Amikor ült az asztalnál és evett alig bírta a kanalat kézben fogni: kiömlött a leves az asztalra, és néha egy falat is kiesett a szájából. Látván, hogy már hova jutott az öreg a gyámoltalanságban a fia és a menye megundorodtak tőle. Nem ültek vele együtt az asztalhoz, hanem a kemence mellett egy sarokban terítettek neki.
Attól a naptól kezdve, egy cserépedénybe kapott enni, de még annyit sem, hogy jól lakjon. Vágyakozva kereste az étellel bőven megrakott asztalt, szemei megteltek a keserűség könnyeivel. Egy napon a cserépedényt kiejtette remegő kezeiből, ami leesett és összetört. Mikor ezt a menye meglátta, azon nyomban jól összeszidta, de az öreg magába zárta a keserűséget és nem válaszolt. Csupán időről időre sóhajtott mélyeket.
” Na, ez már mindennél több!’ Mondta férjének az asszony. Vett a piacon néhány garasért egy fatálat, szegény öreg ettől kezdve csak fatálból ehetett.
És íme, egyszer estefelé, mikor mindannyian együtt ültek a szobában, velük volt a csaknem négyéves kedves unoka, aki játszani kezdett néhány deszkadarabbal
- Mit csinálsz te ott? –kérdezte az édesapja.
- Csinálok én is egy vájút, mondta a fiúcska, amiből anya és apa fog enni, amikor nem lesz erejük, épp úgy, mint a nagyapónak!
Mind a ketten hosszasan egymásra néztek, s a keserűségtől és a szégyentől sírva fakadtak. Hívták rögtön az öreget, hogy üljön az asztalhoz, ettől a naptól kezdve újra együtt étkeztek. Ha néha- néha előfordult, hogy az öreg kiborította az ételt, senki sem vette tőle rossz néven.

2017. április 28.

Újdonságok? Hüm?

Hagyd, hogy értesítselek téged legújabb eseményeinkről, akcióinkról, kiadványainkról vagy ajánlatunkról.

Hasznos oldalak

0
Megosztás

Tetszik, amit látsz?

Nyomd meg az alábbi gombot, hogy kövess minket, nem fogod megbánni...