Sajti, a mindig torkos kisegér története
írta: Cseh-Dálnoky Zsófia
Ez a történet egy ici-pici egérkéről szól, akinek bár a termete aprócska, mégis hatalmas nagy volt a szíve.
Történetem végén ezzel az óriási szívével legyőzte önmagát!
Hogy hogyan?
Azt elmesélem nektek kedves gyerekek!
Lássuk csak, hol is kezdjem?!
Talán az elején,
kezdjük ott, hogy...
Első fejezet
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kicsi, régi házikó, aprócska kerttel.
Gyönyörű, színpompás volt a kis kert; volt benne két szőlőkordon, cseresznye-, alma- és szilvafa, meg diófa, sőt még mogyoróbokor is.
Bár aprócska volt ez a kert, mégis rengeteg kis lakója volt:
ott élt Tappancs, a kicsi nyúl; Uhu, a bölcs- és öreg bagoly; Mogyi, a tréfás-mindig jókedvű mókus; a félénk Tüsi süni; Frici, kuvasz kutya és még sokan mások. Csupa élet és vidámság volt ebben a kis kertben, mert minden kis lakó tisztában volt azzal, hogy itt nem érheti őket semmi baj.
A régi ház bár öreg volt és kicsi, évek óta barátságosan álldogált a kert közepén. Meleg, hívogató spalettás ablak-szemeivel nézte a kis állatokat. Barna faajtójánál egy nagy, öreg fenyőfa állt és falaira szép világospiros levelű vadszőlő kúszott fel.
A ház ura egy nagyon öreg, csupaszív ember volt, aki nagyon szerette a kis állatait. Télen mindig gondoskodott róluk, adott a kis madarainak sok magot, nyáron pedig a kis tálkájukba vizet. Tappancs sok répát és salátát, Tüsi meg almát kapott. Ezért mindnyájan megegyeztek abban, hogy a jóságos öregembert aranyszívű Apónak fogják hívni.
Mindannyian örök barátságban, békességben és boldogságban éltek együtt.
Vége az első fejezetnek
Második fejezet
Aranyszívű apó nagyon jó öregember volt, mindig volt a kis állataihoz egy-két kedves szava. Ősz haja volt és sötétbarna kötöttkabátot viselt.
A kert lakóit bemutattam nektek kis gyerekek, azonban egyet még nem. Tudjátok kiről van szó? Nem? Ő Sajti, egy ici-pici kis sötétbarna kisegér.
Apóval és a kert lakóival való igaz barátsága sok-sok évvel ezelőtt egy esős este kezdődött, mikor Sajti nagyon messzi földről érkezett a kis kerthez:
Este volt, az aranysárga csillagok mosolyogtak az égen az átázott kis egérre, akinek még a bajuszkája is lekonyult, annyira átázott a kis bundája. A sötétben hirtelen meglátott egy kis fényt, közelebb ment a kertkapuig, ahol Fricit és Uhut meglátta.
A kutya azonnal megérezte a kisegér illatát, a bagoly pedig észrevette éles szemeivel és mindketten odamentek az aprócska jövevényhez:
-Hát, te ki vagy? -kérdezte izgatottan Frici.
-Igen, ki vagy, honnan jöttél és mit szeretnél? -toldotta meg kiváncsian a kutya kérdését a bölcs bagoly.
-A becsületes nevem Sajti, nagyon messziről jöttem és nagyon fázok, teljesen átázott a bundácskám, kérlek segítsetek-könyörögte a kisegér.
-Itt aludhatnék? -kérdezte halk hangon a fáradtságtól.
-Ki az, mi az, kiskutyám? -szólt ki a házból Apó.
-Vau, vau, vau! -kiáltotta Frici.
Azonban az öregember természetesen nem értette, hogy hű barátja mit csahol, ezért szép lassan odament a kapuhoz.
És lám, mit látott kisgyerekek? Vagy nem látott semmit? Igen, majdnem nem vette észre az aprócska egeret, azonban a kutya olyan határozottan mutatott fekete orrával egy bizonyos pontra a kapunál, hogy végül apó is észrevette a kis-bőrig ázott utazó egérkét, hogy tüstént megesett rajta a szíve.
-Te szegény, kis jószág-szólt hozzá barátságosan.
-Hát, veled meg mi történt? -és meg se várta a cincogó választ, két öreg-eres kezébe vette a kis állatot és sietve, nehogy tovább fázzon, bement vele a házba. Ott megetette finom-hatalmas lyukacsos friss sajttal és meleg tejet is adott mellé.
Hamar összebarátkozott apó, Sajti és a többi kis állat.
Boldogan teltek a napok egymás után. Apó és a többi kis állat azonnal meleg szeretettel fogadták be Sajtit, akinek nagyon boldogan vert a kis szíve, hogy sok barátja lett és új otthonra lelt.
Vége a második fejezetnek
Harmadik fejezet
Teltek a napok, órák, percek szép lassan-miként Idő apó kezében lévő homokórájában is lassan peregnek a homokszemek-Sajti szépen megszokta új otthonát. Apó minden nap friss-hatalmas nagy sajttal kedveskedett a kisegérnek.
Míg egy nap Sajti kimerészkedett az udvarra:
-Szép jó reggelt, Sajti! Hogy érzed magad itt nálunk? -kérdezte kedvesen Frici és örömében nem győzte gyorsan rázni kunkori farkát, hogy végre ismét láthatja az új családtagot.
-Igen, tetszik az új otthonod? -kérdezték kiváncsian a többiek is és szépen kör alakban körülfogták a kis új családtagot.
-Igen, nagyon jól érzem magam itt köztetek. Az étvágyam is visszajött és híztam is pár kilót-cincogta kicsit bátortalanúl a kisegér.
-Mindannyiunk nevében elmondhatom, hogy nagyon örülünk, hogy már jobban vagy és hogy kezded magad megszokni nálunk! -fontoskodott határozott hangon, Uhu.
A többieknek is volt valami kedves szava a kis Sajtihoz, míg egyszer csak felváltva megszólalt Tappancs és Mogyi:
-Most, hogy már erőre kaptál, gyere velünk, megmutatjuk neked Apó gyönyörű kertjét-és ezzel máris közrefogta a két jó barát Tüsivel együtt és már el is mentek.
-A kert vége, pontosabban a határa az a nagy-öreg cseresznyefa, amit ott láthatsz-mutatott Tappancs mancsával előre és megvárta míg apró barátja kis szemével követi, amerre mutat.
-Látod? -kérdezte kedvesen a nyúl.
-Igen-cincogott Sajti boldogan és szívében nagyon örült, hogy mennyire kedvesek és figyelmesek vele új barátai.
-A cseresznyefa előtt, bal felől most láthatsz két szőlőkordont, jobb felől meg egy nagy szilvafát-folytatta a magyarázatát büszkén Tappancs, de olyan határozottan is, mintha az övé lenne ez a kis kert.
-Tudsz követni? -kérdezte türelmesen Tappancs.
-Igen, köszönöm kérdésed-válaszolta illedelmesen a kis egér.
-Nos-folytatta tovább a körbevezetést a kis nyúl-, azonban meg se várta Mogyi, hogy befejezze Tappancs a mondatát, mert kiáltva és büszkén szólt közbe, hogy:
-És középen láthatod a nagy-öreg diófát, kertünk büszkeségét, az otthonomat!
-Nagyon szép, hatalmas nagy fa-mondta csodálkozva Sajti.
-És-most meg Tüsi szólalt meg-, a ház oldalánál van az én otthonom, a szép és sudár almafa; az meg az én büszkeségem-mondta szerényen a kis sün.
-És a kapu körül még van pár mogyoróbokor is-vette vissza a szót Mogyi.
-Most, hogy mindent láttál, menjünk vissza a házhoz-javasolta kedvesen és egyben visszavette szót Tappancs.
-Nagyon szépen köszönöm, barátaim, hogy megmutattátok nekem, hogy hol éltek. Azonban visszamennék a házba, ahol már biztosan már vár rám Apó, meg bevallom kicsi vagyok és egy kicsit el is fáradtam a hosszú sétában-mondta Sajti.
És mivel már esteledett és az aprócska egér csak piciket tudott lépegetni, szép lassan, szinte észrevétlenül Nap anyó hazament és átadta férjének Hold apónak a helyét; beesteledett. A négy jó barát visszament a házhoz és ezzel véget is ért egy szép nap Sajti életében.
Vége a harmadik fejezetnek
Negyedik fejezet
Szép lassan múlt az idő, az évszakok egymást váltották: Tavasz úrnőt követte Nyár asszonya, majd tőle Ősz leány intett búcsút, míg végül őt Tél ura váltotta fel.
Így szépen, szinte észrevétlenül eltelt egy egész esztendő.
Elközelgett Tavasz úrnő gyönyörű ideje, mikor lábai nyomán újra életre kel a természet, ezerarcú virágszőnyegek keletkeznek csillagvirágból, ibolyából s nárciszból. Tavasz úrnő egy nagyon szép évszak, kinek virágok által borított a ruhája s hajkoronáját varázslatos jácintok ékesítik.
Tavasszal minden élőlény nagyon örül: a madarak boldogságukban trilláznak, dalukat messzire fújja a szél. A darvak táncra kelnek, kecsesen járják, mint a balett-táncosok s az ezüstpikkelyes halak pedig boldogan ficánkolnak az éltető vízben. Tappancs, Uhu, Mogyi, Tüsi, Frici és Sajti nagyon boldogok voltak, hogy Tél ura elment, ismét jó az idő, meleg van, nyílnak a szebbnél szebb virágok.
Azonban a barátok közül egyvalaki idővel megváltozott: ez pedig nem más volt, mint Sajti.
Mivel egész télen bent volt a házban és Apó egész idő alatt szeretettel gondoskodott róla, idővel nemcsak az alakja változott meg a kis egérnek, a sok sajttól nagy hasa lett; hanem gőgössé-önteltté is vált.
Egy nap, mikor már tikkasztó hőség volt, s a nagy meleg miatt Sajti is kimerészkedett az udvarra, ott meglátta a barátait:
-Szervusztok! Milyen szép idő van! De persze engem a zord tél nem zavart, mert egész télen Apó tenyeréből ettem a kedvenc sajtomat-mondta nagy büszkén Sajti.
Körülnézett dölyfösen, várta, hogy erre mit válaszolnak a társai és a gőgtől-önhittségtől nem vette észre, hogy mennyire megbántott mindenkit. A többiek csak álltak és álltak kis barátjuk előtt, szótlanul, szomorúan, nem értették, hogy mi történt kis barátjukkal. Egyikük, Uhu végül, mielőtt megszólalt volna, előtte megigazította pápaszemét bölcs és öreg szemein:
-Sajti, miért beszélsz velünk, ilyen fennhéjázó hangon? -kérdezte szomorúan.
-Igen, mi történt veled ezalatt a pár hónap alatt? -toldotta meg a bölcs bagoly kérdését Frici.
-Hogy mi történt velem? Csupán annyi, hogy tisztán látom, mivel Apó ennyire szeret engem, értékesebb vagyok mindannyiotoknál!-kiáltotta Sajti dölyfösen.
-Értékesebb-ismételte mindenki értetlenkedve, fájdalmas hangon.
-Igen, értékesebb! -kiáltotta, most már magabiztosabban a kisegér.
-Megértettem, hogy én a házban lakom, Apó tenyeréből eszem, tehát mindebből világosan az következik, hogy igen értékes állat vagyok-vonta le a következtetését Sajti.
És ezzel hátat fordított mindenkinek és bement a házba. A többiek meg tátott szájjal, csodálkozva csak álltak és álltak. Uhunak le is esett a döbbenettől a pápaszeme, Frici abbahagyta a boldog farkcsóválást. Tüsi, Tappancs és Mogyi meg szomorúan álltak, a csalódottságtól a fejük is lekonyult, s Tappancsnak még a hosszú fülei is.
Így ért szomorúan véget egy szép tavaszi nap most már csak az öt jóbarát életében.
Vége a negyedik fejezetnek
Ötödik fejezet, befejezés
Kedves gyerekek ott hagytuk kis barátainkat, hogy: Sajti elrohant, beszaladt az ajtó alatti kis résen, a többiek meg csak álltak és álltak az udvaron szomorúan, értetlenkedve.
Végül a félénk Tüsi szólalt meg először:
-Értékesebb vagyok, értékesebb vagyok-ismételte monoton hangon.
-Miért tette ezt velünk, a barátaival? -kérdezte magától és egyben mindenkitől Mogyi.
-Láttátok, mennyire gőgös-dölyfös-és önteltek voltak Sajti szemei, s a viselkedése? -kérdezte Uhu és közben szomorúan felvette csőrével a pápaszemét a földről.
-Tudjátok mit? Mi nem érdekeljük őt, mi se törődjünk mostantól Sajtival! -most már morogta dühében és elkeseredettségében Frici.
-Ez az! Ha legközelebb kijön az udvarra, akkor forduljunk el, ne is vegyük őt észre! -javasolta felháborodva Mogyi.
Tappancs nem szólt semmit, csak állt szótlanul, csalódottságában még a fülei is lekonyultak.
Ebben maradt az öt jó barát, majd elmentek csendesen, szomorúan, ki-ki a maga otthonába. Tüsi elment virágot szedni, Mogyi felszaladt a diófájára pihenni, Uhu felrepült az otthonába aludni, Tappancs elszaladt ebédelni és Frici dühösen, morogva berohant a házába.
Másnap, jó melegen ontotta fényét Nap anyó, ezért Sajti úgy döntött, hogy sétálni indul a kertbe. Ki is ment az ajtón, de nagy megdöbbenésére mindenki hátat fordított neki, nem törődött és nem is köszönt neki senki.
-Úgy kell nektek! Nem érdekel! -gondolta magában Sajti és ezzel megfordult és visszament a házba.
Elmúlt a másnap és a harmadnap is, míg a negyedik nap éjszakáján különös dolog történt, Szél úrfival egy pirinyó kis szürke-sovány egér sodródott Apó kapujához:
-Ki az? -ugatott Frici.
-Ki vagy és mit szeretnél minálunk, te kisegér? -kérdezte Uhu.
És hasonlóképpen, miként Sajtinál is történt Apó kiment hű barátja ugatására, megtalálta Pajtit, -mert így mutatkozott be Fricinek és Uhunak a kisegér-és öreg tenyerében bevitte az aprócska állatot a házába. Ott bemutatta egymásnak Pajtit Sajtinak:
-Ismerkedjetek meg, addig hozok az új családtagunknak egy kis finomságot-mondta kedvesen Apó és máris kiment a konyhába.
Ezalatt Sajti nézte csak nézte Pajtit és gorombán így szólt hozzá:
- Ki vagy és miért, vagy itt? El akarod venni az ételemet, az otthonomat? Azt nem fogom hagyni!
- kiáltotta.
Erre a kis Pajtinak lekonyult a bajsza, a kis feje és elkezdett panaszosan sírni és cincogni.
- Cin, cin! - sírt a kis jövevény, mire Apó visszatérve látta, hogy Pajti nagyon szomorú.
- Ejnye Sajti! Mit csináltál a kis új családtagunkkal? Miért sír? - kérdezte csodálkozva Apó és közben tenyerébe vette a kis szürke, síró egeret és egy szép – hatalmas nagy trappista sajtot nyújtott felé. Mielőtt azonban Pajti megérinthette volna a falatot, Sajti odarohant és egy ugrással elvette Pajti mancsából a vacsoráját.
Erre Apó nagyon szomorú lett:
- Hát, mit csinálsz, Sajti? Hogy viselkedsz Pajtival? - kérdezte felháborodottan.
- Hát, nem tudod, hogy jobb adni, mint kapni, hogy szeretnünk kell egymást? - folytatta Apó.
Eközben a ház ablakán benézett az öt jóbarát és teljesen felháborodottak:
- Hogy viselkedik ez a Sajti, láttátok? - kérdezték egymástól.
Frici hangosan ugatott, Tüsi felborzolta tüskés bundáját, Mogyinak és Tappancsnak felállt a füle és Uhunak ismét leesett a pápaszeme.
Azonban hirtelen valami nagyon fontos dolog történt, sejtitek már gyerekek? Az történt, hogy Sajti megdöbbent saját viselkedésén és elszégyelte magát. Lekonyult a fejecskéje, összehúzta magát, bajuszkája is lekonyult és így szólt:
- Tessék Pajti, itt a sajt, kérlek ne haragudj rám- mondta hallkan, rekedt hangon.
- Tudod féltem, hogy Apó többé már nem szeret és nem ad nekem sajtot és tejet- folytatta a bocsánatkérését.
És erre megtörtént a csoda, Sajti szíve elkezdett melegedni az igaz szeretet lángjától. Ugyanis eddig a rossz tulajdonságaitól hideg- érzéketlen lett már parányi kis szíve.
- Köszönöm, Sajti- szipogta hallkan Pajti és visszavette az ételt Sajti mancsából. Erre mindenki mosolygott, megnyugodott, hogy Sajti ismét a régi. Újra béke lett a kis házban.
Sajti, most már új barátjával együtt, kiment az udvarra, hogy bocsánatot kérjen mindenkitől:
- Kedves barátaim – szólalt meg Sajti –, mindannyiotoktól szeretnék bocsánatot kérni, hogy az utóbbi időben annyira rossz voltam hozzátok- mondta hallkan, félénken a lelkiismeretfurdalástól a kisegér.
- Megbocsátunk! - kiáltották egyszerre.
- Nagyon sajnálom, hogy fejembe szállt a dicsőség- folytatta Sajti.
- Én is megbocsátok neked, Sajti- cincogta Pajti és odament új barátjához és megölelte Sajtit.
- Éljen! Éljen! Sajti ismét a régi! - kiáltotta mindenki.
- Jól van, Sajti, büszke vagyok rád- mondta végül Apó, megsimogatta a kisegér fejét és ezután mindannyian aludni tértek.
Sajti legyőzte önmagát, legyőzte a rossz természetét a dölyfösséget, a gőgöt és az önző természetet!
Ezek a káros tulajdonságok nem csak másoknak, hanem legfőképpen saját magunk kárára van!
Ezt jól jegyezzétek meg kedves gyerekek, hogy a szeretet a fontos, a szeretet mindent legyőz, még önmagunkat is...
Sajti és Pajti boldogan, egymást átölelve ült a tornácon és együtt nézték- szívükben melegséget érezve- a csillagos égen lévő nagy Hold apót; hisz minden kisegér tudja, hogy a hold sajtból van...
Vége