Galambos Berni: Tak-tak-tak
„ Tak, tak, tak, tak, tak.” – hallatszott a kert végéből, az áfonyás közepéből. Csucsu sárga sapkáján fröccsent éppen a fekete, zamatos gyümölcs, amikor nagy lendülettel belehuppan a levelek közé.
Bubu már a levelek alatt lapult és az ízletes, apró magvú gyümölcsök illatozva folytak szét az arcán. Ahogyan az ágyás sűrűjébe huppantak az áfonyaszemek sóhajtozva adták meg magukat és lapultak szét a manók súlya alatt, és furcsa hangot hallattak: tak, tak, tak, tak, tak.
− Fantasztikus vagy Bubu, hogy ezt kitaláltad! – lendült meg újra Csocsi, amikor egy kéz hátulról elkapta a zöld nadrágját és felemelte a levegőbe.
− Naaaa! Engedj el! – üvöltötte, de Nyanyar jó erősen szorította.
− Játsszuuunk! Nem látod, Nyanyar! − kiáltotta Bubu, és próbált vidám maradni, de tudta, hogy ebből nagy baj lesz.
− Játszotok? Az áfonyaföldem közepén? Csak azt hallottam odabent, hogy: tak, tak, tak. Szegény termésem mind odalett. Nem lesz szörp, lekvár, aszalás. Milyen dolog nem becsülni azt, amink van! Szégyelljétek magatokat!
A két rosszcsont lehajtotta a fejét, és nem mertek Nyanyarra nézni.
− Most tényleg bebújhattok az apró bokrok alá, kaptok két kosarat és szedjétek le a maradékot, pazarlók! – rázta mérgesen a fejét Nyanyar.
− Mi? – értetlenkedtek a kicsik? De rámegy az egész napunk!
− Így van! Majd játszotok holnap, meg holnapután – felelete Nyanyar és bevonult a házba.
− Ez azért nagy büntetés Bubu! Az egész erdő tele van áfonyával. Mi lesz velünk!
− Álljunk neki rögtön, hamarabb végzünk! – sóhajtotta Csocsi.
Ahogyan szedték az ízletes gyümölcsöt, a távolban úgy tűnt, hogy színes manósapkákat lenget a szellő, itt is, ott is, amott is. Azt gondolták képzelődnek, mert úgyis nekik kell leszedni az egészet büntiből.
Aztán Csucsu gondolt egy nagyot, odahívta Bubut, és a fülébe súgott valamit. Még a szemük sem állt jól és már futottak is. Hatalmas lendülettel landoltak egy-egy áfonyás bokor közepében.
− Jaj, jaj! segítség! Megőrültetek? − hangzott a méltatlankodás. Hirtelen Szambuszkusz és Nagyfülű Torzonborz emelkedett ki az áfonyásból, aztán a többiek is: Céci, Lédi, Verő-verős Dingi. Fanyar Nyanyar pedig tombolva csörtet ki a házból.
− Ma nem lehet veletek bírni. Gyere Cécikém addig, amíg a többiek szüretelnek, olvasd el nekik ezt a mesét, kérlek! Ti pedig itt maradtok és hallgatjátok! Világos?
Hát persze, hogy világos volt. Lassan a délutáni desszert reménye is elúszott, és a két kópé összebújva kucorodott a kis ház előtti padra. Megszólalni sem mertek.
Céci büszkén olvasta a mesét:
„Az áfonya termesztése már 13.000 éve ismert. Először az észak-amerikai indiánok termestették. Az indiánok hitében az áfonya szent gyümölcs volt, részben azért, mert a bogyón elszáradt virágvég egy ötágú csillaghoz hasonlít. Emiatt az indiánok úgy vélték, hogy az áfonyát a Nagy Szellem küldte le a földre egy nagy éhínség idején, hogy megmentse az embereket az éhhaláltól. Az indiánok a gyümölcs számos elkészítésmódját ismerték és ismerik, míg Európában főként desszertek, smothie-k, fagylaltok és krémek készülnek belőlük. Az indiánok viszont a bogyókat hússal keverték, majd kukoricaliszt, méz és víz hozzáadásával egyfajta pudingot készítettek belőle.”
− Céci, hagyd abba! – suttogták – Ez nem is mese.
Céci nagyot nevetett és levette a papírlapot a mesekönyvről. Örült, hogy megtréfálhatta a két rosszaságot. A mesekönyvet színes kép díszítette, ahol ifjak majszolták az áfonyát, aztán boszorkánnyá változtak, és táncoltak és táncoltak.
− Érdekes kép – jegyezte meg Bubu.
− Félelmetes lények vannak rajta! – húzta el a száját Csocsi. – Remélem Nyanyar nem efféle boszi.
− Na, hogy lássátok, hogy milyen boszi vagyok, készítettünk nektek valamit, gyertek csak! – mosolygott Nyanyar. Gyorsan elpárolgott a mérge.
Az erdő szélén színes indián sátrak díszlettek, minden manóismerősük ott volt. A sátrak előtt áfonyás kosarak illatoztak roskadásig tele az ízletes, egészséges terméssel.
− Bár, megérdemelnétek − mint a belgiumi legendában −, hogy boszikká változzatok, de ez csak mese! Gyertek, falatozzatok velünk gyerekek! – hívta őket Szambuszkusz.
− Bocsánatot kérünk! – hajtották le a fejüket a picik, de a következő percben már kék, maszatos pofival kóstolták a finom áfonyát.
Amíg Nyanyar feldolgozta a maradék gyümölcsöket, a többiek vidáman szám- háborúztak a sátrak körül. Igazi móka volt.
Lassan felragyogott a hold és lopott fényével bevilágította az erdőt. Mindenki hazatért, hogy holnap újra csinálhassanak valami igazán különlegeset.
