Galambos Berni: A királynő

Az erdei kunyhó kandallójában ropogott a tűz. Igaz, az ősz még itt tétovázott, ám az öreg tölgyfa már útnak engedte sárgásbarna gyermekeit, amik fodrozódva repültek a huncut széllel, és néhány méter után földet értek levéltestvéreik mellett.

A kunyhóban sürgött-forgott a manónép. Volt, aki vékony szeletekre vágta az almákat, más beforgatta lisztes, tojásos keverékbe azokat. Fanyar Nyanyar maga sütötte ki forró olajban. Céci megforgatta fahéjas, vaníliás cukorban és a tálcára tette. Hm, micsoda fenséges illatok szálltak!
A kis manók ládákba pakolták a maradék gyümölcsöket, és felcímkézték őket. Így ni: Jonagold, Húsvéti rozmaring, Batu, Starking, Jonathan…
Ezek a hetek a feldolgozásról szóltak. A birsalmából kompót, lekvár és isteni birsalmasajt készült, amit dióval díszítettek. Ínyencség lesz az ádventi ünnepeken. A többi almából is finomságokat készítettek Nyanyarék. Alma levet a kicsiknek, almabort az öregebb manóknak. Az aszalótálca is előkerült. Bár a napocska nem tudott ebben segíteni, a jó öreg sütő is megtette.
Céci a feje tetejére tett egy piros almát, és megpróbált vele egyensúlyozni, de az alma minduntalan lepottyant a fejéről és a lábfejére esett.
−Au, au! − kiáltotta.
Még szerencse, hogy nem kóborol az erdőnkben egy Tell Vilmos nevű fickó, mert íjjal lelőné a fejedről az almát!−nevetett Lédi.
Ki az a Tell Vilmos? Az új szomszédunk? Elköltözött Nagyfülű Torzonborz az erdőből? – firtatta a dolgot Céci.
Na, jó! − adta meg magát Fanyar Nyanyar.− Mesélek róla nektek egy pindurkát munka közben.
Már kezdte is:− Az a csodálatos alma! A gyümölcsök királynője, így nevezik ősidők óta. Tisztelet és ellentmondás övezi. Már a Bibliában is bonyodalmakat okozott ez a gyümölcs. Tell Vilmos pedig nem a szomszédunk, hanem egy svájci szabadságharcos, aki a legenda szerint a kisfia fejéről lőtte le az almát mesteríjával legalább 10 méter távolságból, megmentve így a népét. De, ne feledkezzünk meg Newtonról sem, aki egy fáról leeső alma miatt gondolkodott el a gravitáció törvényén. Dobd csak fel Céci az almádat! Merre esik?
Na, merre? Na, merre? Még az ovis manók is tudják, hogy Le-fe-léééé!
Látod, Céci! Ez a gravitáció!
Mamikáció?
Gra-vi-tá-ció! Megértetted? – mosolygott Verős–Verős Dingi
Jól van, na, már megjegyeztem!
De az alma az étkezésünkben is nagyon fontos. Rengeteg vitamint és olyan elemeket tartalmaz, ha sokat eszünk belőle, mi is szuper hősök leszünk, mint Tell Vilmos! – folytatta Nyanyar.
A mondókája után a manócskák buzgón hordták le a ládákat a pincébe. Lédi utolsóként csukta be az ajtót. Az öreg pinceajtó nyikorgott egyet és sóhajtva megállt. Mennyi mindent látott már!
A kunyhóban Nyanyar és barátai megvacsoráztak: a bundázott alma mellé teát ittak, aztán mindenki nyugovóra tért.
Másnap reggel Nyanyar kitalálta, hogy friss almaszeleteket vágna a reggeli mézes müzlihez. Az öreg pinceajtó résnyire nyitva állt. Nyanyar megcsóválta a fejét: „ Ej, ezek a manócskák, már megint nem érték fel rendesen a kilincset!” Felnyitotta az első ládát, és elszörnyedt:
Te jószagú szederszirup! Hát veletek meg mi történt?
De az almák nem válaszoltak, megrágottan szomorkodtak a faládikóban.
Nyanyar fellépkedett a pince lépcsőjén, és összehívta a barátait.
Pincekommandót kell felállítanunk! Valaki beköltözött oda, és dézsmálja a termésünket. Talán egy kisegér vagy cickány. Ki vállalja elsőnek a megfigyelést?
Én vállalom! – szólt unottan Verős-Verős Dingi.
Kapott egy elemlámpát, kézbe vette a pipáját és egy kockás, meleg pokrócot.
A pince hűvösében beburkolódzott a takaróba, elszívta a pipáját − persze nem a békepipát−, és hamarosan hangosan hortyogott.
Reggel Nyanyar ébresztette fel, de addigra már a második ládát is megkóstolta valaki vagy valami.
Dingi! Ez így nem lesz jó! – mordult rá Nyanyar, de már hiába volt minden. – Ma én ügyelek!
Veled mehetnék Nyanyaruskám? Kérlek! – könyörgött Céci.
Ha tudsz csendben lenni, akkor igen! Öltözz melegen!
Nyanyar és Céci sokáig figyelték a pince falán szétúszó árnyékokat, és hallgatták a csendet, de Nyanyaron eluralkodott a fáradtság, ezért hamar elbóbiskolt. Ekkor látta meg Céci az elnyúlt, furcsa árnyékot: két óriási füllel és egy hosszú farkincával, aztán még egyet és még egyet.
Várt egy pillanatot, és az egércsalád elé ugrott:
Na, barátocskáim, most elkaptalak benneteket!
Én nem úgy gondolom! – feleselt Egérmama. – Szeretnénk vacsizni!
A mi almánkból? Na, azt már nem! – jött méregbe Céci. Felszaladt a lépcsőn, és magához ölelte Nyanyar fekete cicáját: Bűbájt. A fülébe suttogott valamit, és már mászott is le a pince mélyébe.
Bűbáj szimatolni kezdett, és megnyalta a szája szélét. Az egércsalád szerteszéjjel futott, aztán uzsgyi, észveszejtve menekültek a lépcsőn át, ki az erdő mélyébe. Kettő, három, négy, öt, hat!
Remélem több nincsen belőletek! Keressetek magatoknak más lakóhelyet egerentyűk! –kiáltott utánuk.
Amikor reggel Nyanyar felébredt, Céci az ölébe hajtotta a fejét és aludt, az ő ölében pedig Bűbáj hortyogott.
Nyanyar óvatosan felkelt és megnézte a dobozokat. Mindegyikből mosolygós almák néztek rá.
Céci is kinyitotta a szemét. Nyanyar megölelte, a kötényébe pirosló almákat rakott.
Tudod, Céci! Napi egy alma, az orvost távol tartja! – mondta.
Bűbáj pedig az egereket! – nevetett Céci, és beleharapott a zamatos gyümölcsbe.− Szerintem, nemcsak az alma a királynő, hanem én is. Nem gondolod, Nyanyar?
Igazad van! Te is! – mosolygott Nyanyar, és azon gondolkodott, milyen sütit fog sütni finom, édes almából a kicsi királynéjának. Talán almáslepényt?

0
Megosztás

Tetszik, amit látsz?

Nyomd meg az alábbi gombot, hogy kövess minket, nem fogod megbánni...