Diós Anita: Álomőrzők – Zümmönkopp, a bogarak barátja

Hallottál már az álomőrzőkről?

Bizony az sem lepne meg, ha még nem hallottál volna, hiszen ezek az aprócska, barátságos kis varázslények igazán nem túl gyakran bújnak elő a maguk kis birodalmából. Kivételesen talán mégis előcsalogathatjuk őket egy versikével, hátha megajándékoznak minket egy szép történettel!

Pihepuha álomvölgyben
Odújában egy vén tölgynek
Cseppnyi csudalények élnek:
Álmot hoznak, meseszépet.

Csillagpor és holdfénylepel,
Álomőrzők, munkára fel!
Csendvilág és tücsökzene,
Álomőrzők, gyertek velem!

Tudjátok mit? Máris érkezett egy kis álommanó, név szerint Zümmönkopp, aki a fülembe duruzsolt egy mesét. Egy mesét, ami Petiről szólt, és a szobájába tévelyedett rovarokról. Valahogy így történt a dolog...

Egy csudaszép, nyári estén Peti sehogyan sem tudott elaludni, mert az ablaka előtt zümmögtek és motoszkáltak a szobájában rekedt bogarak és rovarok. Nem csoda, hogy úgy zörögtek és kopogtak az ablak előtt a kis vendégek, hiszen látták odakint a holdfényt táncolni a fák tetején, s szívük szerint kint kószáltak volna a csillagos égbolt alatt. Csakhogy Peti nem tudta, mi adja ki a rejtélyes hangokat, ezért nagyon megijedt.

- Kérlek, bárki vagy is, hagyj aludni – szólalt meg végül félénken. Aztán eszébe jutott, hogy a Nagy Tölgyfánál járva találkozott Zümmönkoppal, az álommanóval, aki egy kis csengettyűt adott neki. Peti felvette az ágya mellől a kis csengőt, és hívta Zümmönkoppot.

- Nocsak, valaki a vén Zümmönkoppot szólította? - Nézett körül egyszeriben a szobában a nagy palástot viselő, bogárszemű, lepkefüles öreg Zümmönkopp. – Péter, talán nem tudsz aludni?

- Nem bizony, valaki van a szobámban, és… Félek.

- Bizony, tudom én, hogy ki van a te szobádban. Pontosabban, hogy kik vannak a szobádban! Ott, Halapár, a pávaszemes szenderlepke, látja a Holdat, és kimenne kószálni. Mellette meg Csipunbukk, a szemtelen legyecske, csak nem bír magával. De a legjobb barátaim mégis csak a cserebogarak; az ott meg a gömbölyű hátú májusi cserebogár barátom – mutatatott az ablak előtt sürgölődő bogárra Zümmönkopp, majd ismét megszólalt. – Hogyan is keveredhettek be ide? Hm. Segítek én, hogy hagyjanak aludni, de ígérd meg a vén Zümmönkoppnak, hogy holnap reggel, amikor felkel a nap, szabadon engeded mindannyiukat.

- Megígérem bizony! Ha tudtam volna, hogy bent rekedtek szegények, már előbb kiengedtem volna őket!

- Akkor figyeljetek csak! – Zümmönkopp felemelte a tölgyágból faragott sétabotját, és verset mondott.

Bizz, a rovar, csatt a bogár!
Elég legyen, csitulj most már!
Zümm a bogár, tyű, de menne...
Ne félj, holnap kiengedlek!
Kopp, te bogár, mért menekülsz?
Aludj most, reggel majd repülsz.
Bizz-bizz, zümm-zümm, álmodj szépet,
Csuda az éj, s vár most téged.

A vers végeztével Zümmönkopp már ott sem volt a szobában – bizonyára visszatért a tölgyhöz. Peti viszont olyan hamar elaludt, hogy másnap reggelre már azt sem tudta, álmodta-e csak Zümmönkopp látogatását, vagy valóságosan ott járt az álommanó. A kis vendégeit azért gyorsan kiengedte.