Vo-Vo, a tűz

Vo-Vo, a tűz Afrikai népmese

Átdolgozta FAZEKAS LÁSZLÓ

Azelőtt nem ismerték az emberek a tüzet.

Nyersen ettek mindent. Egyszer a fiúk kihajtották a marhát a mezőre. Unalmukban nyilakat készítettek, és célba lőttek. Egyikük ráállította a nyíl hegyét egy darabka kihombo-fára, és két tenyere között forgatni kezdte. A nyílvessző áttüzesedett, aztán füstölni kezdett. Néhány szál száraz fű is odakeveredett, és hirtelen felcsapott a láng. Felfalta a száraz füvet. Nőtt, nőtt, erősödött, belekapott a cserjékbe, egyre erősebb lett, most már beszélni is kezdett. Azt mondta: – Vo-vo-vo-vo-vo... A környék lakói összeszaladtak. – Ki tette ezt a varázslatot? – kiáltották. A fiúk megmutatták, hogyan forgatták két tenyerük között a nyílvesszőt. – Mit tettetek, jaj, mit tettetek?! – kiáltották a vének. – Ez az átkozott szörny mind felfalja füveinket, cserjéinket és fáinkat! De aztán megtapasztalták, hogy a tűz jó. – Nézzétek csak – mondták –, Vo-vo az ennivalónkat is megpörkölte. Megkóstolták a félig égett banánt. Sokkal porhanyósabb és finomabb volt. Mindenki hazavitt Vo-vóból egy keveset az otthonába. És ezentúl megsütötték az ételt. Az emberek megtanították egymást, hogyan kell előhívni a nagy varázslót a fából. A puhafát bipongornak, a keményet pedig, amelyből a nyílvessző készült, ovitónak nevezték. Mindenki tartott otthon belőlük készenlétben arra az esetre, ha olyan hosszú találna lenni az éjszaka, hogy senki sem mehetne át a szomszédba egy kis tüzért