Orgoványi Anikó: Kacsakaland
Volt egyszer,
egy csacska kacsa,
sose volt tele a hasa,
mindenhova belecsócsált,
kereste a legjobb tócsát,
abba aztán beletoccsant
a kacska kiskacsa!
Sárga volt a csacska kacsa,
a tócsa meg fekete,
ettől aztán sáros lett
a csacska kacsa feneke.
Kileste a bokor mögül
egy csalafinta kismacska,
megnyalta a szája szélét:
„Jó lenne már egy ízletes
csacska kacsa vacsora!”
- Ne a tócsában pancsikolj,
csacska-pacska kiskacsa!
Gyere inkább ki a rétre,
ott vár téged víg életre,
a locsi-pocs patakocska!
Csacska kacsának se kell több,
kicsánkázik ízibe,
nekilendül vadkacsaként,
s beleveti pihés testét,
a locska patak vizébe.
A mi macskánk csak erre várt,
nagyot ugrott bőszen,
mint a berber oroszlán,
ha zebrát lát az őzben.
Rácsappant a macska mancsa
a csacska kacsára,
így került sor a csapkodós
macs-kacsa csatára.
Fenn a macska, lenn a kacsa,
fenn a kacsa, lenn a macska!
– így dúlt a csata,
míg a macska el nem ázott,
prüszkölt, nyüszkölt, jól átfázott,
ó, jaj-jaj, jaj-jaj!
- Szegény macsek, vízbe fullad!
- sóhajt a kacsa -,
s ezt nem hagyhatta!
A fülénél megragadva,
az átázott lucskos macskát
partra vontatta.
Így ment csődbe
az áhított kacsa vacsora,
helyette egymásra talált,
így lettek a legjobb barát,
a csacska kacsa,
és a kismacska.
Miáúúúú!
Csa-csa-csa!
