A cirkusz varázsa

H.Gábor Erzsébet - A cirkusz varázsa

Gyermekként imádtam, maga a csoda volt,
fényszőrű paripán bajszos úr lovagolt,
aztán a ló hátán felállva tornázott,
s fejen állt, miközben vad lova vágtázott.

Fölöttünk artisták párosan repültek
állva a fahintán, becsszóra! - nem ültek!
s a magasban, ugorva cseréltek kötelet -
elszédülsz, ahogy a szemeddel követed!

Levegőt nem vettem, féltem, hogy leesnek,
nagyapám azt mondta: - ne félj, hisz szeretnek
mindent, mit csinálnak, ez az ő életük!
Éld át a perceket, s szívedben légy velük!

Elszorult torokkal néztem az idomárt;
elefánt, tigrisek, majom és leopárd
hallgatott szavára, s tette mit parancsolt,
miközben képzetem közöttük barangolt,

s én lettem hirtelen köztük az ostoros!
Csinnadrát játszott két kékruhás üstdobos,
s azt mondtam; - hopplá! - és ugrottak magasra!
Büszke volt nagyapám, és én is magamra.

Mégis a bohóc volt mindig a kedvencem,
közülük leginkább ő járt a kedvemben,
kacagtam hangosan, s hívott a porondra -
a nyelve penge volt, az éle borotva!

Bűvész volt, varázsló, mindenki csodálta!
Fémtokot húzott a legelső fogára,
s nevetve hegedült, a könnyünk kicsordult,
szívünknek harangja szeretve megkondult.

Amikor vége lett, tapsoltunk sokáig.
Nagyapám vén kezét szorítva, hazáig
csacsogtam, meséltem, mámorba kábultan -
hajdanán bohóc volt ő is a cirkuszban!