Pancsika és a szülinapi kívánság

Titi Hajnalka - Pancsika és a szülinapi kívánság

Pancsika a csodálatos nagy óceánban élt, a szivárványszínű korallrengeteg közepében, Sellőapuval és Sellőanyuval.

Nagyon szeretett itt élni, el sem tudott volna képzelni szebb világot. Anyu minden nap megismertette egy új tengerlakóval, így napról- napra, egyre tágabb ismeretekkel rendelkezett. Hiszen a sellőknek is tudniuk kell, ki jelent veszélyt rájuk. Idegennel ők sem
állhatnak szóba.
Szerencsére az óceánban nyüzsögnek a gyerekek is, így a mélytengeri játszótér reggeltől- estig gyermekzsivajtól hangos. De Pancsika egyedül nem mehetett a játszótérre.
Sellőanyu nagyon féltette, ezért mindig elkísérte. A kis hableány, hiába kérte, hogy engedje egyedül játszani, vigyázni fog magára, Sellőanyu hajthatatlan volt. Pedig már minden kis barátja egyedül játszhatott a játszótéren, csak ő nem. Sellőanyu azonban nem tűrt ellentmondást.
- De mama! Mit kellene tennem, hogy bízz bennem? - kérdezte egy
nap Pancsika.
- Bízom én benned, - felelte Sellőanyu- másokban nem bízom, kicsim.
Pancsika ettől még, nem érezte jobban magát.
Sellőanyu mindent megtett, hogy a kislánya gyermekkora gondtalanul és boldogan teljen.
Pancsika tényleg szeretett Sellőanyuval pancsolni, még teáscsészében is habfürdőztek, amit egy elsüllyedt tengerjáró hajón találtak nemrég. Sellőapu csodás medencét készített belőle a családnak! Sellőanyu esténként mesét is olvasott neki, olyan királylányokról, akik sellők voltak, éppen úgy, mint ő. A kedvence Ariel volt.
De bármennyire is szerette az anyukájával töltött időt, ezek mégiscsak mind anyukás élmények. Vágyott rá, hogy egyedül is játszhasson, a barátaival a szivárványkorall játszótéren. Különben, hogyan ismerhetné meg magát?
Az együtt hintázás csodás móka, főleg, ha énekelnek is közben. Imádta Sellőanyu hangját, az ölelését, az ötleteit, de hiába. Bárhogyan is nézzük, ez is csak egy anyukás élmény...
- Gyere velünk fogócskázni! - kérték a kis halak- Meglátod milyen jó játék!
- Bújócskázhatunk is! – ajánlotta lelkesen Szuri, a gömbhal- Sokkal érdekesebb, ha sokan játsszuk! Gyere Pancsika! Játssz velünk!
De Pancsika, hiába vágyott velük játszani, Sellőanyu nem engedte. Egy idő után már, a kis hableány egyáltalán nem érezte jól magát
Sellőanyuval, bármit is talált ki számára. Elszomorodott.
Szerencsére a sellők nem szomorkodnak sokáig, annál is inkább, mert támadt egy remek ötlete. Úgy gondolta, ideje kezébe vegye a dolgokat. Esténként, mielőtt lefeküdt volna, a barátai az ablakához úsztak, hogy jóéjszakát kívánjanak. Alig várta, hogy megossza velük a jó hírt. Abban biztos volt, hogy működni fog a dolog. Már csak arra kell vigyáznia, hogy ki ne derüljön a turpisság. Ha a terve sikerül, Sellőanyu kénytelen lesz egyedül elengedni a szivárványkorall játszótérre, játszani a barátaival. Végre mindent kipróbálhat: a bújócskát, a fogócskát, a kincskeresőst, a felfedezőst, és még sorolhatnánk!
Pocika, a kis csikóhal, egy napot sem hagyott volna ki, hogy jóéjt ne kívánjon Pancsikának. Nagyon szerette.
- Úgy hiányoztál játék közben- mondta- semmi sem igazi nélküled!
- Igazad van Pocika! Nekem sem jó nélkületek. De anyukám hajthatatlan, annyira félt, hogy nem enged a látószögén kívül. De ma kitaláltam valamit! Valamit, amitől kénytelen lesz egyedül elengedni a játszótérre.
- De hát mire gondolsz? – nézett rá nagy szemekkel Pocika.
- A születésnapi kívánságomra!
- Ez nagyszerű ötlet Pancsika! Azt kénytelen lesz betartani!
- Úgy bizony! Be kell tartania, ez a törvény! Márpedig a sellők törvénytisztelő teremtmények.
- Úgy örülök! – lelkesedett fel Pocika- Azt hiszem szólok a többieknek is!
- Nem kellene szétkürtölni. A végén még az anyukám fülébe jut és megpróbál lebeszélni. Maradjon ez a mi kis titkunk. – kérte őt Pancsika- Meglepetésnek kell lennie, hogy előtte ne tudjon befolyásolni, mert egyszerűen, nem tudok neki nemet mondani.
- Hát jó- egyezett bele Pocika- De, mikor is van a szülinapod?
- Két nap múlva. Nem lesz gond. Már alig várom! Na gyere, hadd öleljelek meg búcsúzóul!
Pocika csupaszív teremtmény volt, de volt egy gyengéje: nem tudott titkot tartani. Reggel az volt az első dolga, hogy beavatta Pufit és Szurit, a két gömbhalat, akik mindjárt odasettenkedtek Pancsika ablakához, hogy biztosítsák a titoktartásukról.
- Jaj Pocika, kértelek, hogy tartsd titokban a dolgot! – kérte számon, a kis csikóhalat Pancsika.
- Tudom- hajtotta le szégyenlősen a fejét, Pocika- De Pufi és Szuri egészen biztosan nem mondja el senkinek.
- Nagyon remélem! - sóhajtott fel a kis hableány, és minden erőből
megpróbált hinni ebben. Még csak az hiányzik, hogy Sellőanyu fülébe jusson a dolog! Márpedig a Csodálatos óceán mélyén bizony, senki sem tudott titkot tartani.
Mire elérkezett az este, nem csak a kis halak, de még a bálnák is erről énekeltek. Márpedig a bálnák éneke, hihetetlen távolságba Elhallatszanak! Kész csoda lett volna, ha épp Sellőanyu nem hallja meg. Pancsika ismét elszomorodott.
Úgy érezte, minden hiába. Már csak a pillanatot várta, hogy Sellőanyu belépjen a szobájába és szamon kérje... De semmi nem történt. Egy napja még annyira nagyon várta a születésnapját, most pedig, legszívesebben kiradírozta volna az eljövendő ünnepek listájáról. Még néhány könnycsepp is legördült a szemeiből, amelyek villámgyorsan egybeolvadtak a tengervízcseppekkel. Így nyomta el az álom.
Sellőanyu csodás szülinapi partit rendezett Pancsikának. Gyönyörűen feldíszítette a házat és minden kis barátját meghívta. Még Teknőke is eljött, pedig nemrég mandulaműtét miatt volt
kórházban:
- Semmiképpen nem akartam kihagyni a szülinapodat Pancsika, olyan rég láttalak! - mondta- Boldog szülinapot kívánok!
- Nagyon boldog vagyok, hogy itt vagy! – simogatta meg a kisteknős fejét- Köszönöm, hogy eljöttél! Olyan jó, hogy mindannyian eljöttetek! - nézett körbe örömkönnyekkel küszködve Pancsika.
Már nem volt szomorú. Bárhogyan is legyen ezekután, az nagyon sok erőt ad, hogy a barátai szeretik. Legalább ilyen különleges alkalmakor játszhat velük. De ez a nap tele volt meglepetésekkel. És nem csak azért, mert rengeteg ajándékot kapott. Sellőanyu és Sellőapu különleges ajándékkal készült. Nem mondtak semmit a szülinapi kívánságról, úgyhogy, mikor behozták a tortát és meggyújtották a gyertyát, még mielőtt Pancsika kívánhatott volna... Maguk kezdtek bele a mondandójukba:
- Boldog születésnapot, kincsem! - mondták szinte egyszerre, majd Sellőanyu folytatta- Tudjuk mennyire szeretnél egyedül kijárni a játszótérre játszani a barátaiddal. Nos eljött az idő, amikortól ezt meg is teheted. Ez a mi ajándékunk Neked!
- De hát, mégis megengeditek?! Köszönöm szépen! - ugrott máris a nyakukba boldogan. – És még el sem használtam a kívánságomat!
- Akkor épp itt az ideje! - felelte Sellőapu- Kívánj valamit és fújd el a gyertyát!
Hogy mit kívánt, mit nem a kis sellőlány, nem tudni. El nem árulhatta, mert azt beszélik, akkor nem válik valóra. Bár ahogy elnézem, az ő elpletykált kívánsága is beteljesült, annak ellenére, hogy mélytenger összes lakója tudott róla...