Erdős Sándor: A becsapott aranyhal
Búsan nézett a fűz a tó vízére ezen a szikrázóan fényes reggelen.
- Már megint nem jön - mondta, és megrázta üstökét.
Akit várt vígan úszott a tóba folyó kis patak beömlője mellett, és dúdolgatott:
„Vidáman pancsolok
Csibb-csobb
Mesés aranyhal vagyok
Csibb-csobb „
Valóban. Egy kis aranyhalacska úszkált itt, aki csodálatos tulajdonságokkal rendelkezett.
Képes volt kívánságokat teljesíteni, de csak akkor, ha valaki kifogja és visszaengedi a vízbe.
Ezt apukájától tudta, aki már talán ikra korában mesélt erről neki, mesélt arról is, hogy ő különleges lakója a tónak más ily csodákra nem képes.
Különlegességének tudatában, vidáman játszadozott a vízbe hullt falevelekkel.
De hop.....kitágult a világ, és fájdalom hasított a szájába, beleakadt egy horgász horgába.
Míg a damilon rángatózott elfogta a félelem, de a tudat hogy szabadulása záloga a különleges adottsága, megnyugtatta.
- Engedj vissza kérlek, három kívánságodat teljesítem cserébe.- mondta volna, de csak tátogott csendesen.- Csak mese volt, hogy képes vagyok rá – gondolta és lassan beletörődött a végzetébe.
- De szép kis aranykárász- mondta a horgász.
- Menj utadra és nőj nagyra - mondta, és a horogról óvatosan levéve útjára bocsátotta a kis halat.
Ő szomorúan, de hálatelt szívvel úszott tovább, és arra gondolt hogy a mesének ha másképp is, de jó vége lett.
Kis dalát némileg átköltve dúdolva úszott a füz felé, hogy elmesélje barátjának mi történt vele.
„Okosabban pancsolok
Csibb- csobb
Szerencsés kis hal vagyok
Csibb- csobb.......