H.Gábor Erzsébet – Mazsoláék
Manócskával boldog vagyok,
fényes szeme mindig ragyog,
ahol egymást így szeretik,
oda öröm hemperedik.
Tádé kicsi, malacbébi
- szerettek-e? - csak azt kérdi.
Manó őt is befogadta,
szívét lelkét nekünk adta.
A tökházban hárman élünk,
a farkastól sose félünk,
nem éhezünk, nem is fázunk,
el innét, még sose vágytunk.
Varjú bácsi jó barátunk,
van, hogy együtt vacsorázunk,
kukoricát gyakran eszünk,
attól hamar nagyok leszünk.
Ha majd Manó megöregszik,
s vacogva az ágyon fekszik,
mint ő, minket, betakarjuk,
s szeretni is úgy akarjuk.
