Babits Mihály - In Horatium
Gyülöllek: távol légy, alacsony tömeg!
ne rezzents nyelvet: hadd dalolok soha
nem hallott verseket ma, múzsák
papja, erős fiatal füleknek.
Nézz fel az égre: barna cigány ködök -
nézz szét a vízen: fürge fehér habok
örök cseréjükért hálásak
halld, Aiolost hogyan áldják, dallal.
A láng is hullám. Szüntelenül lobog
főnix-világunk. Igy nem is él soha,
mi soha meg nem halt. Halálnak
köszönöd életedet, fü és vad!
Minden e földön, minden a föld fölött
folytonfolyású, mint csobogó patak
s »nem lépsz be kétszer egy patakba«,
így akarák Thanatos s Aiolos.
Ekként a dal is légyen örökkön új,
a régi eszme váltson ezer köpenyt,
s a régi forma új eszmének
öltönyeként kerekedjen újra.
S ha Tibur gazdadalnoka egykor ily
mértéken zengte a megelégedést,
hadd dalljam rajt ma himnuszát én
a soha-meg-nem-elégedésnek!
Minden a földön, minden a föld fölött
folytonfolyású, mint hegyi záporár,
hullámtörés, lavina, láva
s tűz, örökös lobogó. - Te is vesd
el restségednek ónsulyu köntösét,
elégeld már meg a megelégedést,
légy könnyű, mint a hab s a felhő,
mint a madár, a halál, a szél az.
Görnyedt szerénység, kishitü pórerény
ne nyomja lelked járomunott nyakát:
törékeny bár, tengerre termett,
hagyj kikötőt s aranyos középszert
s szabad szolgájuk, állj akarattal a
rejtett erőkhöz, melyek a változás
százszínű, soha el nem kapcsolt
kúsza kerek koszorúját fonják.
Gondolatok a versről
Babits Mihály "In Horatium" című verse egy mélyen filozofikus és elvont alkotás, amely a változás, a megújulás és az örök mozgás témáit feszegeti. A vers Horatius ókori római költőre reflektál, miközben Babits saját látásmódját és lírai énjét helyezi előtérbe. A költemény számos klasszikus mítoszi elemet és filozófiai gondolatot ötvöz, hogy kifejezze a költő saját, modern korához való viszonyát.
A vers szerkezete és stílusa:
Babits a verset szabadvers formában írta, mely lehetővé teszi a gondolatok szabad áramlását anélkül, hogy rímszerkezet vagy szigorú metrum korlátozná. A nyelvezet gazdag, képekben és allegóriákban bővelkedik, amelyek a természet és az emberi élet összefüggéseit boncolgatják. Az "In Horatium" a klasszikus és a modern költészet határán egyensúlyozik, amely tükrözi Babits művészi és intellektuális küzdelmeit is.
Motívumok és szimbólumok:
A költeményben megjelenő "barna cigány ködök", "fürge fehér habok" vagy a "folytonfolyású, mint csobogó patak" képek az állandó változás és az idő múlását szimbolizálják. Thanatos (a halál istene) és Aiolos (a szelek istene) neveinek említése a változás két alapvető mozgatórugójára utal: a halál elkerülhetetlenségére és az élet dinamikájára. A vers végén felhívás szerepel, hogy az olvasó dobja le "restségednek ónsulyu köntösét", ami a belső megújulásra és a szellemi felszabadulásra szólít fel.
A költői én és a világ kapcsolata:
Babits az ókori költészetet a modern kor kihívásaival szembesíti, kritikát fogalmazva meg a korabeli társadalom és az egyén konformizmusa ellen. A versben jelen lévő "soha-meg-nem-elégedés" a költői én állandó törekvését jelképezi az igazság és a szellemi teljesség felé.
Összefoglalás:
Babits Mihály "In Horatium" című verse egy összetett és többrétegű mű, amely a változás filozófiáját és a költészet időtlenségét kutatja. A költői szabadság és a formai újítás igénye mellett a mű a változatosság és a megújulás szükségességét hangsúlyozza, miközben a klasszikus költészet örök érvényű elemeit modern kontextusba helyezi.
