Vörösmarty Mihály - Az ősz bajnok

1
Fenn Lajosnak udvarában,
A hadjáték pompájában
Két hős ifju áll;
Országcímer pajzsaikon,

Szíveikben a magas hon;
S kikre karjok száll,
Úgy akarja jó szerencse,
Porba hull sok német és cseh.

Képe szörnyü a csatának;
Mintha nemcsak játszanának,
Délceg harcfiak
Egymást mérő lángszemekkel,
Szívre szögzött fegyverekkel
Összerontanak;
Dárda zúg pajzs, dárda ellen:
A két ifju még veretlen.

„Kérkedők ti címertekkel,
Könnyü győzödelmitekkel,
Büszke magyarok!
Sok nemzettel föltevétek,
Most olasszal víjatok meg:
Én olasz vagyok.
S merre föld és merre nap van,
Nincs olasznak párja hadban.”

Szól s bevágtat egy merész hős,
S mint beszéde, oly fellengős
Járta s kelete.
Szélvész fegyverforgatása,
Könnyü ménen ugratása
Villám szellete.
Így bejárja gyorsan a tért,
Agg a nép a két vitézért.

S képe szörnyü a csatának;
Mintha éltet váltanának,
A vetélkedők
Összeütnek nyúlt dsidákkal,
Szívdöbbentő roppanással,
Egymást rengetők.
Hull zörejjel dárda és vért:
A két hős még birja a tért.

Váltva, bátor elszánással,
Négy dsidát tört rohanással
Már a két vitéz.
S bár szivök még csüggedetlen,
S mint a szikla, engedetlen,
Karjok súlya vész.
Még egy verseny, s a fövényen
Diadalmas az idegen.

2

Búsan, elfelejtve,
Sasként egyedűl,
Puszta sátorában
A vén Toldi űl.

Sátorán a szellő
Általlengedez;
Ősz szakálla mellén
Sűrűn rezgedez.

Csak busúl, csak őszűl
Vég- s határtalan;
Mert hajh! kedve nincsen
Élni bajtalan.

Lova rosz szeméten
Teng erőtlenűl;
Súlyos kardja, vérte
Porban feketűl.

„Mért e néma bánat,
Agg magyar vitéz?
Sírj, üvölts, ha harcra
Gyenge már a kéz.

Címerét hazádnak
Bírja hős olasz;
Nézd Budán, ha kétled;
Pajzsán díszlik az.”

Így szól átrohanva
Egy serény lovag.
Toldi agg szivében
Gyúl veszett harag.

Vasbuzogányt utána
Sujt halálosan,
S a lovaggal a ló
Többé nem rohan.

„Most beszélj, te rosszat
Hirdető madár;
El, tudom, hireddel
Nem repűlsz te már.

Címerét magyarnak,
Szólj, ki nyerte meg,
Hogy fejét a villám
S Toldi csapja meg?”

Mindent a lesujtott
Bajnok elbeszél,
Mert a zord öreggel
Összetűzni fél.

Messze tér azonban
S visszakurjogat:
„Toldi, hejh vén Toldi;
Kösd fel magadat.

Hordja el a szélvész
Ősz szakálladat,
Tüske csiklandozza
Lógó talpadat.

Az tegyen sirodba,
Aki nem szeret:
Mért ütötted tönkre
Jó pej ménemet.”

Így kiált amaz; de
Toldi nem hall már;
Harcok gondolatja
Mert fejében jár;

Mert fölmenni készűl
Országcímerért
Nagy boszúját eskve
S szomjuhozva vért.

S kezd vigan lakozni,
S három hosszu nap
Szolgál éh- s szomjának
Konyha és a csap.

Térdig széna, zab közt
Áll fakó lova.
Fegyverein kovácsnak
Izzadoz koha.

Majd hogy felidül, vesz
Szőrruhát mezűl,
S így beszél magában
Nagy kegyetlenűl:

„Oh hivatlan vendég,
Ősz fehér szakáll,
Rajtad most nagy átok,
Nagy szerencse áll.”

„Átok és szerencse!
Úgy viseld magad,
Gyöngybe foglaltatlak,
Ősz szakállamat,

Gyöngybe és aranyba,
Díszt ha hozsz nekem;
Sárba és kitéplek
Szálanként, ha nem.”

Szól s felűl. Alatta
Vígan jár a ló;
Kardja cseng, dsidáján
Leng vérlobogó.

Jaj neked! kit ez most
Látogatni megy:
Ádáz arcán nincsen
Irgalomra jegy.

3

Puszta már a vívópálya,
Csak magában szálldogálja
Az olasz vitéz.
Meggyalázott címerére
A magyar, bár lázad vére,
Csak sohajtva néz:
Hol sok bátor porba hullott,
Gyenge s gyáva csak sohajt ott.

S most így szól a diadalmas:
„Itt a címer! ki hatalmas
Visszaváltani?
Fel fiúk! vagy messze honba,
Elviendem hőslakomba
S rajt’ fog állani:
Merre föld és merre nap van,
Nincs olasznak párja hadban.”

Még alig szólt, hogy zajogva
Rettentően háborogva
A nép felzudúl.
Lelkeikben vészmozgásnak,
Kétes, ingó támadásnak
Vad haragja dúl.
Ím azonban egy barát jön
Nagy robajjal a várkövön.

Szőrcsuhával van befedve;
Dombos mellén terjedezve
Ősz szakálla leng.
Lóg nyakában bús csuklája;
De ijesztő nagy szálfája
Vas kezében reng.
Oldalára felcsatolva
Hosszú kardja lóg ragyogva.

Mint a rézkürt, rivalása,
S megborzasztó felhívása:
„Élet és halál!”
Bámul a nép és nevetne,
Ha dühétől nem remegne.
A nyerő kiáll,
S szól, amint feléje vágtat:
„Hagyd kimélnem ősz szakállad.”

„Kíméld, rosz fiú, apádat;
Tőlem várd el nyavalyádat.”
Szól az ősz barát.
S a nép rémes hallgatással
Két hőst villámroppanással
Összemenni lát:
A kábító zuhanatban
Egy nyögés és gúnykacaj van.

Három ölre visszavetve,
Ön lovától eltemetve
A levente nyög.
Meg nem ütve lágy nyergében
A barát ül nagy kedvében
S fennen így dörög:
„Most, ha bírsz, menj címereddel;
Eztán érd be kevesebbel.”

S Toldit a nép haragjáról
S harca pusztító voltáról
Most megismeri;
S bámulat csodái lesznek,
Melyek oldalán hevernek,
Szörnyü fegyveri.
Ő az ország címerével
Ifju bajnokokhoz tér el:

„Másszor, úgy mond, e szent jelnek
Ha erőtök nem felel meg,
Békét hagyjatok.
Küzdjön, aki mer, címére
S tűrje, kit mily végzet ére;
Rám ne várjatok:
Engem a mély sír partjára
A halál vár végcsatára.”

1833 októbere előtt


Vörösmarty Mihály: Az ősz bajnok – Verselemzés

1. A vers keletkezése

„Az ősz bajnok” Vörösmarty Mihály egyik ikonikus műve, amely az ősz erőteljes és dinamikus megjelenítésével az évszakok váltakozására és az elmúlásra reflektál. A költő az őszt nem csak melankolikusan, hanem egyfajta küzdelemként, bajnokként ábrázolja, ami különlegessé teszi ezt a költeményt.

2. A vers szerkezete és ritmusa
A vers formai elemei tökéletes harmóniában vannak a tartalommal. A szabályos sorok, ritmusok és rímek egységesen ábrázolják az őszi természeti jelenségeket és az emberi élet mulandóságát.

  • Rímképlet: Az ellentétek és a természeti képek összhangját Vörösmarty egyszerű, de hatásos rímekkel erősíti.

3. Téma és motívumok

  • Ősz mint harcos: Az ősz nem pusztán elmúlást jelent, hanem egyfajta erőt, küzdelmet, ami a természetet újra és újra győzelemre viszi. Ez a versben különösen fontos szerepet kap, ahol az őszt „bajnokként” ábrázolja a költő.
  • Elmúlás és megújulás: A természeti ciklusok, az elmúlás és a tavaszi megújulás témája végigkíséri a verset. Az ősz nemcsak a végét jelenti valaminek, hanem az újjászületés előkészítője is.

4. Költői eszközök

  • Szimbólumok: Az őszi levelek, a szél és a vihar az elmúlás szimbólumai. Azonban nem csupán pusztulást ábrázolnak, hanem erőt is, amely része a természet örök körforgásának.
  • Ellentétek: Az ősz harcos karaktere az ellentétekre épül. A természet egyszerre nyugodt és viharos, egyszerre elmúlás és megújulás.

5. Hangulat

A vers hangulata kettős: az ősz viharos, intenzív jelenléte ugyanakkor békét is hoz a természet számára, hiszen a levelek lehullása a megújulás része. A küzdelem és a nyugalom egyszerre van jelen, ami dinamikus és mély érzelmi töltetet ad a költeménynek.

6. Értelmezés

Az „Az ősz bajnok” nem csupán a természet változásait ábrázolja, hanem filozófiai kérdéseket is felvet az életről, a halálról és az újjászületésről. Vörösmarty itt az őszre nem csupán mint az elmúlásra, hanem egy erőteljes, megállíthatatlan folyamatra tekint, amely elkerülhetetlen, de egyben szükséges is.

7. Záró gondolatok

Vörösmarty Mihály „Az ősz bajnok” című verse az őszi időszak mélyebb értelmét tárja fel, és nem csak a természet ciklikusságát, hanem az emberi élet mulandóságát is felidézi. A vers erőteljes képei és dinamikus ábrázolása miatt kiemelkedő helyet foglal el a magyar költészetben, különösen azok számára, akik szeretik az ősz drámai, mégis gyönyörű arcát.

Legyél részese a Mesefarm varázslatának!

Csatlakozz a Mesefarm közösségéhez és legyél mindig naprakész! Iratkozz fel hírlevelünkre, és elsőként értesülhetsz legújabb meséinkről, irásainkról, valamint különleges, szülőknek szóló tippekről és akcióinkról.

Csatlakozz most, és élvezd az exkluzív tartalmakat első kézből!
0
Megosztás

Tetszik, amit látsz?

Nyomd meg az alábbi gombot, hogy kövess minket, nem fogod megbánni...