Elszegényedett nemesi család gyermekeként született, édesapja gazdatiszt volt. Gimnáziumi tanulmányait Székesfehérváron kezdte, majd 1816-tól a pesti piaristáknál folytatta.

Apja halála után a Perczel családnál dolgozott, mint nevelő, közben a jogi egyetemen tanult. Tanulmányai végeztével ügyvédi oklevelet szerzett. Első költeményeit az 1820-as években írta, 1825-ben jelenet meg a Zalán futása c. eposza, amely az egész országban ismertté tette a nevét. 1823-ban Görbőre került joggyakornoknak. 1824-ben vált meg végleg a Perczel családtól, és a náluk töltött évek költészetében sem múltak el nyomtalanul. Perczel Etelka iránt érzett szerelmét több versében is megörökítette. 1825-ben Budára költözött. Jogi pályáját később föladta, és 1826-tól kizárólag az irodalomnak szentelte idejét. Író barátai támogatásával megkapta a Tudományos Gyűjtemény és szépirodalmi melléklete, a Koszorú szerkesztését, és ezt a munkát 1828-tól négy évig végezte. Egyre nagyobb részt vállalt a megélénkülő közéletben. Az MTA, melynek egyik első tagja volt, a magyar helyesírás szabályai szerkesztésével bízta meg. A Kisfaludy Társaság alapítója, és Toldy Ferenccel és Bajza Józseffel az Auróra-kör vezetője volt. Toldy Ferenccel és Bajza Józseffel közösen adták ki az Athenaeum és a Figyelmező c. folyóiratokat. Az 1837-ben nyíló Nemzeti Színházat, az Árpád ébredése c. darabjával nyitották meg.
1843-ban nőül vette Bajza József sógornőjét, Csajághy Laurát, akivel boldog házasságban élt. Részt vett az 1848-as forradalomban, képviselő is lett. A szabadságharc bukását követően az országgyűléssel Szegedre, majd Aradra menekült. A világosi fegyverletétel után bujdosásra kényszerült, majd 1850-ben kegyelmet kapott, és családjával együtt,1851-ben először Baracskára, majd 1853-ban Nyékre költözött. Élete utolsó éveiben Shakespeare Lear király c. drámájának fordításán dolgozott, ekkor született az Előszó /1850/ és A vén cigány /1854/ c. költeménye. Betegsége fokozatosan elhatalmasodott rajta, 1855. november 19-én hunyt el egy pesti gyógykezelés során. Temetése a Bach-korszak elleni néma tömegtüntetéssé vált.


Legyél részese a Mesefarm varázslatának!

Csatlakozz a Mesefarm közösségéhez és legyél mindig naprakész! Iratkozz fel hírlevelünkre, és elsőként értesülhetsz legújabb meséinkről, irásainkról, valamint különleges, szülőknek szóló tippekről és akcióinkról.

Csatlakozz most, és élvezd az exkluzív tartalmakat első kézből!
0
Megosztás

Tetszik, amit látsz?

Nyomd meg az alábbi gombot, hogy kövess minket, nem fogod megbánni...