Az 1980-as évek közepétől ír rendszeresen. A klasszikus formák kedvelője. Nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a határon túli magyar gyerekekhez (és felnőttekhez) eljusson a kortárs irodalom.

Versei, prózái megtalálhatók az Óperencia Magazinban (USA, Colorado), az Amerikai Magyar Naplóban és a Panorámában (Új-Zéland), a Kispajtásban és a Fürkészben, a Cinkenapsiban (Erdély), a Jó Pajtásban és a Mézeskalácsban (Szerbia); idehaza a Tappancsban és a Nők Lapjában, a Breki Magazinban, a Mini Manóban, a Rejtvényiskolában olvashatják a gyerekek. Felnőtteknek szánt írásaiból a régiós kiadványok mellett a Duna-part, a Hitel és a Partium is közölt.

2001 novemberében meghívták Prágába, ahol hat nemzet gyermekirodalommal foglalkozó írói, költői folytattak szakmai munkát. Több irodalmi pályázat díjazottja. Nem sorolja magát az újságírók közé, csak „egy ember, aki újságot is ír”. 2003-tól a Kőszeg és Vidéke munkatársa, majd főmunkatársa – 2006 szeptemberétől – egy éven át. Ezt követően 2007 októberétől a Kőszegi Hírmondó alapító főszerkesztője a lap megszűnéséig (2008. ápr.), ekkor a Kőszeg és Vidéke felelős szerkesztői munkáival bízták meg. Lapkészítő tevékenységét 2015 decemberéig vállalta, de továbbra is a havilap munkatársa maradt. Alkalmi újságok – Vadóc, Hétfőiek Lapja, iSi-reader – létrehozója, szerkesztője.


Legyél részese a Mesefarm varázslatának!

Csatlakozz a Mesefarm közösségéhez és legyél mindig naprakész! Iratkozz fel hírlevelünkre, és elsőként értesülhetsz legújabb meséinkről, irásainkról, valamint különleges, szülőknek szóló tippekről és akcióinkról.

Csatlakozz most, és élvezd az exkluzív tartalmakat első kézből!
0
Megosztás

Tetszik, amit látsz?

Nyomd meg az alábbi gombot, hogy kövess minket, nem fogod megbánni...