Orgoványi Anikó festőművész, költő, jobb agyféltekés rajztanítás szakértő, a Zöld Szív Ifjúsági Természetvédő Mozgalom alapító elnöke, a természeti nevelés című tantárgy kidolgozója.

Személyében a képzőművészet, az irodalom, a zene, az előadó-művészet csodás összhangban találkozik. Versei és gyerekversei rendszeresen jelennek meg különféle irodalmi kiadványokban, és internetes irodalmi oldalakon.
Elvei szerint a gyerekeket ki kell vinni az élő természethez, és barátságos érdeklődéssel megtanítani, figyeltetni velük az ott zajló folyamatokat, nem pedig szenvtelen kívülállóként, kívülről elemezni holt tetemeiket. Ily módon a megismerés, megértés és megszeretés elvezet a megőrzés, megmentés igényéhez.
A természeti nevelés keretében természetempátia révén érzékenyíti a gyerekeket, akik megtanulják ezáltal, hogy beleképzeljék magukat más létező helyébe. A feladatok közé tartozik például az, hogy mesélje el a történetét annak, hogy hogyan lett kavics a patak partján, vagy, ha gyermekláncfű lenne az árok szélén, mit érezne, ha jönne az útkaparó, illetve, ha patak lenne mit érezne, ha medrébe engednék a szennyvizet? A Zöld Szív egyesület immáron 1989 óta működik az ország különböző pontjain szerveződő zöldszíves csoportokban, és határainkon túl is, elsősorban Székelyföldön. Az egyesület megalapításáért és vezetéséért 2006-ban Orgoványi Anikó Példakép díjban részesült.
Festészeti munkásságáért Géniusz díjat kapott 2004-ben. Megfestette a Himnuszt, a Szózatot és a Székely Himnuszt is, vándorkiállításon mutatják be a képeit Kárpát-medence szerte.
Több verseskötete jelent már meg eddig. Legutóbb éppen egy gyerekeknek szóló Állati buli címmel.


Legyél részese a Mesefarm varázslatának!

Csatlakozz a Mesefarm közösségéhez és legyél mindig naprakész! Iratkozz fel hírlevelünkre, és elsőként értesülhetsz legújabb meséinkről, irásainkról, valamint különleges, szülőknek szóló tippekről és akcióinkról.

Csatlakozz most, és élvezd az exkluzív tartalmakat első kézből!
0
Megosztás

Tetszik, amit látsz?

Nyomd meg az alábbi gombot, hogy kövess minket, nem fogod megbánni...