G. Joó Katalin vagyok, negyven évig tanítottam egy általános iskolában. Általában pályázatokra írok meséket, novellákat.
Néhány írásom megjelent Erdélyben, Szerbiában, Szlovákiában is. A Cseresznyevirág című mesém bekerült a 2. osztályos olvasókönyvbe. Ezt a történetet a Batyu Színház feldolgozta, és "Cseresznyevirág - mesefestés három képben" címmel, idén nyáron Kontha Nelli rendezésében Budapesten mutatják be. A kis Hótündér története pedig határon innen s túl nagyon népszerű. A megszűnéséig szerkesztője voltam a Veréb Posta című gyermekújságnak, amiben több mesém, versem is megjelent. Jelenleg a Napvilág Íróklub irodalmi közösségi portál egyik alkotó-szerkesztőjeként tevékenykedem.
2018-ban a Roland Kiadó gondozásában megjelent az első, saját mesekönyvem: 3 perces állatmesék címmel. A YouTube csatornán, a Fagyi dal c. versemet lehet meghallgatni, amit Leslie Lamar zenésített meg, Juhász Katalin énekel. A Dobj a kalapba Band az „Apu, te tudod?” versemhez írt zenét.