Mester Györgyi - Karácsonyi madárfészek

Patrícia és Peti - családon beül csak Pat és Pet - tízéves ikrek, akik az elmúlt években rendszeresen az erdei rönkházban, hegyekben lévő „nyaralójukban” töltötték a téli iskolai szünetet.

Most is itt készültek a karácsonyra, remélve, hogy a szánkót és síléceket az idén végre használhatják, mivel tavaly - sajnos - nem esett annyi hó, hogy azokat érdemes lett volna lehozni a padlásról.

Pat és Pet jó testvérek voltak, szerették egymást, azzal együtt, hogy szinte mindenen, a legkisebb dolgon is azonnal képesek voltak hajba kapni.

Az aktuális veszekedésnek most éppen az volt a tárgya, hogy idén melyikük díszítse fel a karácsonyfát? A parázs vitának - ami odáig fajult, hogy Pet megráncigálta Pat copfját, Pat pedig megkísérelte sípcsonton rúgni Petet -, anyuka vetett véget. Maga elé állította a két rosszcsontot, és kiosztotta a teendőket: Pet apukával megy az Erdészethez, és miután kiválasztották a megfelelő fenyőt, segíti azt hazahozni. Patnak azt mondta: kislányom, te jössz velem a konyhába, és segítesz elkészíteni a süteményeket. Azután, ha már mindketten teljesítettétek a feladatotokat, együtt - de csak együtt - kezdhetitek díszíteni a karácsonyfát.

Így hát, Pet apukával elment a fáért, Pat pedig anyukának segített mézeskalácstésztát gyúrni.

Lassan a teendőik végére értek - sült a mézeskalács, tartójában állt a fenyő -, így végre hozzákezdhettek a fa díszítéséhez.

Legelőször a díszeket kellett lehozni a padlásról. Nagy óvatosan lépkedtek a nyikorgó falépcsőkön, hiszen otthon, a házukban, lifttel közlekednek, nem voltak ehhez hozzászokva. Odafenn aztán megindult a keresgélés. Vajon hová is tehették tavaly a díszeket?! Mivel rögtön nem találták meg, amit kerestek, kitört közöttük a veszekedés.

Pat szemére hányta Petnek, hogy olyan ügyetlenül - és persze felelőtlenül - raktározta el a díszeket rejtő dobozt, hogy most maga sem találja. Összevissza keresték, mígnem egy ajtaját veszített éjjeliszekrényre állított, háromlábú asztalka tetején lévő, kopott festésű sámlin megtalálták a keresett papírdobozt. Na de itt tovább bonyolódott a helyzet. A doboz teteje rosszul volt lezárva, így egy darabon kilátszottak a díszek, és ebből következően jó porosak is lettek. A tavalyi évben a díszek csomagolásáért Pat volt a felelős, így most Pet visszaadhatta testvérének a kölcsönt: lehet, hogy én rossz helyre pakoltam a díszeket, de te meg hanyagul csomagoltad be őket. Most majd azzal kezdhetünk, hogy egyenként törölgethetjük a sok bigyót.

Ennyiben maradtak, kölcsönkenyér visszajár. Szép óvatosan leereszkedtek a nyikorgó padláslépcsőn, levitték a díszeket, majd rögtön nekiláttak tisztára törölni azokat.

Azután kezdődhetett a mulatság, a fenyő felékítése.

Először a szaloncukrot aggatták a fára, ezt követték a nehezebb díszek, majd az ágak hegyére kerültek a könnyebb üveggömbök és az egyéb függelékek is. Végül - apuka segítségével - a gyertyákat és a csillagszórókat rögzítették.

Már csak a szokásos aranyhaj maradt vissza, amit mindig a díszítés legvégére hagytak. Most azonban a hajszál vékonyságú aranyszálakat sehol nem találták.

Ugyan hová lehettek?! Talán kipotyogtak a dobozból, amikor lehozták azt a padlásról? Ezt Pat rótta fel Petnek, aki viszont azonnal replikázott is: lehet, hogy te dobtad ki a papírdarabokkal, amibe a díszek voltak csomagolva.

Persze, megnézték a padláslépcső alatt, keresték a szemetesben is a papírhulladék között, de a maréknyi aranyszálacska csak nem került elő. Most megint anyukának kellett közbelépnie: gyerekek, vacsora, azután gyertyagyújtás, és az ajándékok átadása következik. Irány a konyha!

Miután megvacsoráztak, nagy lelkesedéssel és izgalommal gyújtották meg a gyertyákat és a csillagszórókat. Itt kivételesen nem merült fel vita: Pat feladata volt - apuka segítségével - a gyertyák, Peté pedig a csillagszórók meggyújtása.

Amikor a nagy világosság betöltötte a szoba minden zugát, váratlanul a padlás deszkáin keresztül is áttört valami sziporkázó fényesség. Ég a padlás! - kiáltotta anyuka, akinek soha, semmi nem kerülte el a figyelmét.

Apuka már szaladt is a vizes vödörért, és nagy léptekkel sietett fel a padlásra. Odafenn meglepetéssel látta, hogy nem ég semmi, hanem az egyik rönkfa tövében, egészen közel a kitört üvegű padlásablakhoz, egy maréknyi fészek lapult meg, és az sziporkázott olyan szemkápráztató fényességgel.

Hát megoldódott a rejtély: a padlásra beköltözött egy madárcsalád, akik kicsi fészkükbe beépítették a rosszul lezárt tetejű, karácsonyfadíszeket rejtő papírdobozból elcsent aranyszálakat, attól ragyogott úgy a fészek.

Apuka mögött pillanatok alatt ott tolongtak a kíváncsi ikrek is. Nagy volt az öröm, hogy nem kell tüzet oltani, ellenben - akaratukon kívül - megajándékozhattak egy madárcsaládot egy ragyogó, karácsonyi fészekkel. A zajra a fészekből egyszer csak előbukkant két rémült fejecske, ezért apuka és az ikrek szép csendben visszavonultak a hallba.

Ott aztán megtárgyalták, hogy amíg a szünet tart, minden nap élelemmel, tápláló olajos magvakkal látják el a madárcsaládot, és ha hazamennek, akkor is hagynak részükre ennivalót, ha már amúgy is megosztották velük nem csak a szentestét, hanem az egész téli szünetet.

És így lett ez az ikrek legérdekesebb, egyben legemlékezetesebb karácsonya.