Erdei zenekar

G. Joó Katalin: Erdei zenekar

A róka összehívta az erdő lakóit:

- Elhatároztam, hogy megalapítom a Vadócok együttest. Akinek van kedve, tud énekelni, vagy valamilyen hangszeren játszani, csatlakozzon hozzám! Én leszek a zenekar vezetője, szervezem majd a fellépéseket.
- Én dobos leszek, majd kopogok a csőrömmel! - húzta ki magát a harkály.

A nyuszi és a mókus gitárt vettek a mancsukba, mert néhányszor pengették már. „Plem, plem, plim, plim” - csaptak a húrok közé.

- Én majd ritmusra brummogok. Brumma, brum, brum brum. Jó lesz így? - kérdezte a medve.

- Az én hangom kellemes, bár kicsit rekedtes. Én leszek az énekes! Kár, kár, kár! - károgta a varjú.

- Még hogy te? Te repedt fazékhangú! - kiabált a rigó. - Az én hangom, az aztán remek! Tril-lala, tril-lala. Na, mit szóltok?

- Kakukk! Kakukk! Ilyen jól kakukkolni senki nem tud! Én se szeretnék kimaradni az együttesből! - mondta a kakukk.

A harkály dobolt a fán, a nyuszi és a mókus a gitárt nyúzta, a medve brummogott, a varjú károgott, a rigó trillázott, a kakukk kakukkolt. Óriási hangzavar támadt. A róka hiába kérte, hogy maradjanak egy kicsit csendben, meg se hallották. Egyszer csak ott termett a farkas, elordította magát:

- Mi ez a ricsaj, ez a fülsiketítő lárma?! Megőrültetek?!

- Ez kérlek –, felelte a hirtelen támadt csendben a róka –, a Vadócok zenekar, melynek én vagyok a vezetője.

- Majd adok én nektek Vadócok zenekart! - üvöltötte a farkas. Megtépem a bundátokat, kitépem a tollatokat, hanem hagyjátok abba azonnal ezt a csinnadrattát!

Az állatok úgy megijedtek, hogy ahányan voltak, annyifelé szaladtak, szálltak. Ha az állatok nem féltek volna a farkastól, és tovább zenéltek volna, ez a mese is tovább tartott volna.