Magdus Melinda: Állati ravaszságok

Az erdő melletti tisztáson élt három süni, két nyúl és egy róka. A sünik élték csendes kis életüket. Nyáron a hátukon lévő tüskéiken hordták haza a télire való eleséget.

A nyulak nem voltak ilyen csendesek és gyűjtögetőek sem. Egész nap csak futkároztak és elcsenték a sárgarépát a kertekből. A téli ennivaló begyűjtésére viszont nem gondoltak. A róka életvitele hasonlított a nyuszikéhoz, ő a tyúkokat szerette ellopni az emberektől.
Egy napon összetalálkozott a tisztáson ez a három féle állat és beszélgetésbe elegyedett. Versenyre hívták ki egymást, hogy eldöntsék, melyikük az ügyesebb. A győztes jutalma egy kétszemélyes erdei wellness hétvége lesz. Bagoly Béni lett a verseny bírója. A verseny három részből állt. Az első forduló feladata: ki tud több erdei szamócát gyűjteni 10 perc alatt, no, nem a hasába, hanem a kosarába. Az erdő széléről indulva kezdték gyűjteni a szamócát. A bíró különösen ügyelt arra, hogy ne térjenek rá egymás útvonalára. Így a fürgeség és az ügyesség döntötte el a végeredményt. Az első fordulót a süni nyerte meg.
A második fordulóban futóversenyt rendeztek. A rajtvonal mellé felsorakoztak és a sípszó elhangzása után futásnak eredtek. Azonban a róka csalafinta volt, mivel a kijelölt futópálya helyett, egy másik, rövidebb távot teljesített. Bagoly Béni észrevette a csalást, ezért kizárta őt a további versenyzésből. A nyúl ért be elsőként a célba, őt követte másodikként a süni.
Szép őszi idő volt, így a verseny harmadik részében az állatoknak meg kellett keresniük a legszebb színű diót, amit a Nap aranyszínűre festett. A közeli dombon három terebélyes diófa állt. Az érett diók lekívánkoztak a fákról és beterítették a földet. A keresésben a győztes a nyúl lett, ő a lábaival igen ügyesen turkált a diószőnyegen és csakhamar megtalálta a legszebb aranyszínű diót. A süni is jól teljesített ebben a versenyrészben, hiszen tüskéivel felszedte a lehullott leveleket és így ő is hamar talált aranyszínű diót, viszont egy hajszálnyival lassúbb volt, mint a nyúl.
Bagoly Béni kihirdette a verseny győztesét, aki a nyuszi lett. A verseny alatt azonban történt egy kis csalafintaság. A róka odasettenkedett a bíró asztalához, ahol az első helyezettnek járó aranyserleget tartották és addig ólálkodott ott, amíg elcsente azt. Viszont arra nem gondolt, hogy be van kamerázva az erdő, ahol zajlott a verseny, és az erdei rendőrség már a nyomában is van. Csakhamar lefülelték a tettest. A serleg visszakerült a biztonságos helyére, így a nyuszi boldogan vehette át megérdemelt jutalmát. A wellness hétvége is nagyon jól sikerült, ahol sok kalandban volt része. Legközelebb arról is beszámolok majd.

0
Megosztás

Tetszik, amit látsz?

Nyomd meg az alábbi gombot, hogy kövess minket, nem fogod megbánni...