Bódai-Soós Judit: A Tél piros szakálla

Tél bátyánknak hosszú, térdig érő szakálla volt a legnagyobb büszkesége, ha ezt megrázta, hó hullott a Földön.

E büszkeség kicsit hiúvá is tette őt, s mindenkinek a szakállával dicsekedett, bizony, nagyon szerette mutogatni, hogy micsoda tudománya van.
Így aztán, elgondolhatjátok, hogy mekkora lett a haragja, amikor egy reggelen, felébredvén, azt kellett látnia, hogy szépséges hófehér szakálla már nem hófehér, hanem piros.
Kiabált, szitkozódott, csapkodott tehetetlen dühében, mert el sem tudta képzelni, hogy mi történhetett vele, hogy vajon mitől pirosodott be az ő szép hófehér büszkesége. Többször is megrázta, de hajaj! azt kellett látnia, hogy a Földön ilyenkor piros hó esik.
Haragját széles vállára vetve, elballagott a vén Időhöz, tanácsért, mert fogalma sem volt róla, hogy ezek után mit tehetne ebben a kellemetlen helyzetben. Azt viszont már útközben elhatározta, hogy havat inkább egyáltalán nem szór a Földre addig, amíg újra szép fehér nem lesz a szakálla, mert azt, hogy újra piros hó essen, a hiúsága nem bírta volna elviselni.
Hanem, nagy volt ám a Tél meglepetése, amikor belépett az Idő kristálypalotájába, mert ott hatalmas hahotával fogadták húgai: a Nyár, az Ősz és a mindig huncut kis Tavasz. És e nevetés csak fokozódott, amikor a lányok pillantása bátyjuk szakállára esett.
Később, amikor már kuncogássá szelídült a kacarászás, az Idő egyetlen intéssel lecsendesítette vendégeit, és megkérdezte a frissen érkezettet jövetele okáról.
Erre Tél bátyánk, kissé sértődötten, piros szakállát buzgón mutogatva elmesélte, hogy mi történt vele, pontosabban, azt mesélte el, hogy nem tudja, mi történt vele, és azt sem tudja, hogy most mi tévő legyen.
Testvérei újra nevetni kezdtek, de az öreg Idő megrovó pillantására elhalkultak, és a kis Tavasz bűnbánó arccal elmesélte, hogy nehezen tudott elaludni az előző éjszaka és addig-addig forgolódott, amíg véletlenül ráborította málnaszörpjét a mellette alvó bátyja szakállára. Innen fakadt hát az a pirosság.
A csintalan kis Tavasz persze nem merte elmondani az esetet a Télnek, mert félt a haragjától, inkább korán reggel elszaladt nővéreivel együtt a békítő Időhöz, hogy az ő védelmébe helyezze magát.
A történetet hallva a Tél ismét rettenetes haragra lobbant, s leginkább azért, mert megint mindenki rajta nevetett. Fel nem foghatta, hogy mitől ilyen vicces ez a szerencsétlen, ostoba eset. Ezért dühösen firtatta a derű okát.
A végtelen Idő pedig mosolyogva válaszolt: azért nevetnek rajta, mondta, mert a düh annyira elvakította, hogy eszébe sem jutott, hogy akár meg is moshatná szakállát…

Újdonságok? Hüm?

Hagyd, hogy értesítselek téged legújabb eseményeinkről, akcióinkról, kiadványainkról vagy ajánlatunkról.

Hasznos oldalak

0
Megosztás