Hugh Lofting: Doktor Dolittle és az állatok
Üzenet Afrikából
Nagyon hideg tél volt. Egy decemberi estén, amikor az egész társaság körbeülte a kandallót, és a doktor hangosan felolvasott nekik egy könyvből, amit ő maga írt állatnyelven, Tu-Tu, a bagoly hirtelen így szólt:
- Pszt! Mi ez a zaj odakünn?
Valamennyien odafigyeltek - s csakugyan, lépések zaját hallották. A doktor ajtót nyitott, és Csi-Csi esett be lihegve az ajtón.
- Doktor! - kiáltotta. - Éppen most kaptam üzenetet Afrikából, egy unokatestvéremtől. Rettenetes betegség pusztít a majmok között. Valamennyien megkapják, és százával hullanak el. Hallottak rólad, és arra kérnek, hogy menj Afrikába, gátold meg a betegség pusztítását.
A doktor levette szemüvegét, és letette könyvét.
- Ki hozta az üzenetet? - kérdezte.
- Egy fecske. Itt van kinn, az eresz alatt.
- Hozd be, hiszen megfagy! A fecskék már jó hat hete elköltöztek délvidékre.
Így hát Csi-Csi behozta a didergő, átfázott fecskét. A kis madár eleinte félt, de később, amikor átmelegedett, megnyugodva telepedett le a kandalló párkányára, és beszélni kezdett.
Amikor befejezte, a doktor így szólt:
- Nagyon szívesen elmennék Afrikába, különösen ilyen kemény időben. Csak attól tartok, nincs elég pénzünk, hogy megválthassuk a hajójegyeket. Csi-Csi, ide a pénzes dobozt.
A majom felmászott a pohárszékre, és a legfelső polcról elhozta a dobozt.
Nem volt benne semmi, egyetlen árva penny sem.
- Ejnye, ejnye - mondta a doktor -, biztosan emlékeztem rá, hogy még két penny van benne.
- Volt is - felelt a bagoly -, de elköltötted, amikor a tacskó kicsinyének kibuktak az első fogai. Csörgőt vettél rajta.
- Igazán? - mondta a doktor. - Ejnye, ejnye, istenem, milyen ostoba dolog is ez a pénz, mindig csak bajt csinál! Hát ne törődjünk vele. Talán ha lemegyek a tengerpartra, kapok kölcsön valami hajót, amivel átjutunk Afrikába. Ismertem egy tengerészt, akinek kezeltem a bárány-himlős kislányát. Talán kölcsönadja a bárkáját, hiszen a kislánya meggyógyult.
Így hát a doktor másnap korán reggel le is ment a tengerpartra, és visszajövet azt mondta az állatoknak, hogy minden rendben van, a tengerész szívesen odaadja a bárkáját.
A krokodil, a papagáj és a majom nagyon megörültek ennek a hírnek. Örömükben énekelni és táncolni kezdtek, hogy újra eljutnak Afrikába, igazi hazájukba. És akkor a doktor azt mondta:
- Csak hármótokat tudlak elvinni, meg Dzsip kutyát, Dab-Dab kacsát, Göb-Göb malacot és Tu-Tut, a baglyot. A többi állat, az egerek, a vakond, a bőregér térjen vissza szülőföldjére, és éljen ott, míg hazatérek. Mivel a legtöbben amúgy is átalusszák a telet, nem is igen bánják majd. Különben sem volna jó nekik Afrikába jönni.
Erre aztán a papagáj, aki már nagy tengeri utakat tett meg, magyarázni kezdte a doktornak, hogy milyen felszerelést kell magával vinnie a hajóra.
- Először is kell jó sok kétszersült - mondta Polinézia -, aztán néhány tonna sózott hús meg egy horgony.
- Remélem, hogy a hajónak lesz saját horgonya.
- Mindenesetre nézz utána, mert ez nagyon fontos. Ha nincs horgonyod, nem tudsz megállni. Aztán kell egy nagy kolomp.
- Minek a kolomp? - kérdezte a doktor.
- Hogy mindig tudd az időt - felelte Polinézia. - Ha minden félórában mégy, és megrázod a kolompot, tudod, hogy hányat ütött az óra. És hozzál egész csomó kötelet, az mindig jó, ha utazásnál kéznél van.
Aztán azon kezdtek töprengeni, hogy honnan vegyék azt a sok pénzt, amibe mindez kerül.
- Ördög vigye el - bosszankodott a doktor -, már megint ez a pénz! Boldog vagyok, hogy Afrikába megyünk, ott talán nem leszünk rászorulva a pénzre! Most pedig megyek, és meg-kérdem a fűszerest, adna-e hitelbe, amíg hazajövök. Vagy inkább a matrózt küldöm el hozzá.
Így a matróz el is ment, hogy beszéljen a szatóccsal. Rövidesen visszajött, s magával hozott mindent, amire csak szükségük volt.
Ekkor az állatok csomagoltak, azután elzárták a vízcsöveket, hogy be ne fagyjanak, és behajtották az ablakok fatábláit, bezárták a házat, a kulcsot pedig odaadták az öreg lónak az istállóban, hogy őrizze meg. Mikor pedig még arról is meggyőződtek, hogy az istállóban az öreg ló számára egész télre elegendő széna van, levitték a csomagokat a tengerpartra, és hajóra szálltak.
A macskaeledeles ember eljött búcsúztatni őket a tengerpartra, és a doktornak egy pudingot hozott ajándékba, mert mint mondotta, idegenben nem kapni jó angol pudingot.
Alighogy hajóra szálltak, Göb-Göb, a malac azt kérdezte, hogy merre vannak az ágyak, mert már délután négy óra volt, és nagyon szeretett volna szundítani egyet. Polinézia levezette hát a hajó belsejébe, és megmutatta az ágyakat, amelyek úgy voltak egymás fölött elhelyezve, mint a könyvespolcok a dolgozószoba falán.
- Hiszen ez nem is ágy - panaszkodott Göb-Göb -, hanem polc!
- Minden hajóágy ilyen - vigasztalta Polinézia -, hidd el, hogy ez nem polc. Mássz csak fel és aludj.
- Már nem is akarok aludni - felelte Göb-Göb -, inkább felmegyek a fedélzetre, és nézem, hogy indulunk.
- Helyes - felelte Polinézia -, biztosan érdekelni fog, hiszen ez az első tengeri utazásod. Később megszokja az ember.
Polinézia is felment a lépcsőn, egy régi tengerészdalt dúdolva:
Jártam a Fekete- s Vörös-tengeren,
megkerültem a Fehér-szigetet,
a Sárga-folyót felfedeztem én,
s a Narancsszínűt, mikor este lett.
A zöld szárazföld újra elmarad,
az óceán kék tükrén evezek -
elfáradtam a sok színtől, babám,
boldog, tudom, csak nálad lehetek.
Már éppen el akartak indulni, amikor a doktornak eszébe jutott, hogy visszamegy, és meg-kérdezi a hajós embertől: merre is visz az út Afrikába? Hanem a fecske közbeszólt, hogy ő már sokszor megtette ezt az utat, és szívesen kalauzolja őket.
Így hát a doktor parancsot adott Csi-Csinek, hogy húzza fel a horgonyt, és az utazás meg-kezdődött.
